Hazám, hazám

Hazám, hazám, csendes hazám!
Bárcsak határid láthatnám!
Látom füstjét, de csak alig.
Az ég alatt zengedezik.

Az ég alatt, a föld színén
Olyan árva nincsen, mint én
Az ég alatt a föld színén
Olyan árva nincsen, mint én.

Testvér, mikor az úton jársz
Szíved fáj-e, ingem nem látsz?
De ha fáj es, mit tudsz tenni?
Egyszer ennek így kell lenni.

Egyszer ennek így kell lenni,
Ketten két útra indulni,
Meg kell egymástól válani,
Meg kell egymástól válani.

Úgy elválunk mi egymástól,
Mint a lapi az ágától
Úgy megválunk mi egymástól,
Mint a lapi az ágától.

A fekete hattyú
Gyászt visel magáért,
Én is gyászt viselek
A régi babámért.

Istenem, Istenem,
De sok ennyi idő,
Hogy telik el búval
Ennyi gyászesztendő?

Nyárba nyíl a szegfű,
S e sok piros rózsa,
Nem tudnálak, rózsám,
Felejteni soha.

Nem tudnálak, rózsám,
Soha megátkozni,
Nagy átok van rajtam,
Mért tudlak szeretni?

Hosszú az éjszaka,
Nincs kivel aludjak,
Bánatos a szívem,
Nincs ki vigasztalja.

Sokan lefeküsznek,
Víg álmokat látnak,
Csak az én szemeim
Párnákat áztatnak.

Fúvom az éneket,
De nem jókedvemből,
Csak a bú fúvassa
Szomorú szívemből.

Ha folyóvíz volnék,
Bánatot nem tudnék,
Hegyek-völgyek között
Zengedezve járnék.

Hegyek-völgyek között
Zengedezve járnék,
Kaszáló rétekre
Porondot hajtanék.

Kaszáló rétekre
Porondot hajtanék,
Kövicses víz martján
Violát nevelnék.

Vetettem violát,
Várom kinyílását,
A régi babámnak
Visszafordulását.

Kinyílt a viola,
Ki is virágoza,
S az én régi babám
Vissza nem jött soha.

Kövecses víz martján
Páratlan gerlice,
Annak es édesem,
Én voltam egyike.

Annak es édesem,
Én voltam az oka,
Kinek ez világhoz
Nem volt része soha.