Egy menyasszonyé

Volt szeretőm, volt egy pár,
Kiért szívem holtig fáj!

A menyasszony szép virág,
Koszorúja gyöngyvirág,
Az a boldog vőlegény,
Ki azt mondja az enyém.

A menyasszony gyöngykoszorú,
Csak az én szívem szomorú,
A menyasszony szíve tája,
Boldog minden dobbanása.

Virágos a fa teteje,
Koszorús a leány feje,
Hullani kell a virágnak,
Esküdni kell a leánynak.

Gyere rózsám, gyere már,
Mert a szívem téged vár,
Téged óhajt, téged vár,
Téged csókolni nem kár.

Szép a leány, ha lánykort él,
Szép hajával játszik a szél,
Nem is tudja, mi a bánat,
Még lánybarátival játszhat,

De a leány férjhez megy már,
S kalickába bézárt madár,
Megtudta, hogy mi a bánat,
Mert az örömtől megválott.

Nincsen a világon
Nagyobb nyomorúság,
Mint kik összepárosodnak,
S nem szeretik egymást.

Ha meg kell ölelje,
Karjait fájlalja,
Ha meg kell csókolja,
Bús könnyit hullatja.

Szeretlek, szeretlek,
Csak ne mondd senkinek,
Míg a templom földjén
Össze nem esketnek.

Ne mondd meg anyádnak,
Hogy szeretlek téged,
Ne tudja meg senki,
Hogy meghalok érted.

Rózsám, ha meghalok,
Tégy egy annyit értem,
Hogyha nem is sajnálsz,
Sirassál meg engem.

Ne sirassál, rózsám,
Ott hol sokan látnak,
Sírd ki két szemedet
Magányos fejfámnak.

Édesanyám mért is szültél,
Ha engemet megvetettél,
Mért is szültél a világra,
Örökös szomorúságra,
Édesapám is volt nékem,
Nem is olyan réges-régen.

Mért nincs apám, mért nincs anyám,
Csak mióta meghalt apám.
Édesanyám hol a szíved,
Hol az anyai szerelmed?

Mért virágzik jégvirágot,
Mért vetetted meg a lányod?
Kimegyek a tevetőbe,
Leborulok egy sírkőre.

Az a sírkő kinek jele?
Ott van apám eltemetve,
Leborulok sírhalmára,
Szívem vigasztalására.

Göröngyei azt susogják,
Itt vár reád a boldogság,
Itt lesz szíved meggyógyulva,
Itt lesz lelked megnyugodva.

Édesanyám, mért is szültél,
Ha ennyire megvetettél?
De sok mindennek kitettél,
A bánattól nem kíméltél.