Verd meg, Isten…

Verd meg, Isten verd meg azt
Kinek szíve nem igaz.
Mer az enyém igaz volt,
Mégis megcsalatkozott,
Mégis megcsalatkozott, de csuhaja.

Ez az utca Szebenyi,
Szabad rózsát cserélni,
Szőkét, barnát, pirosat,
Amilyent én akarok,
Amilyent én akarok, de csuhaja.

A füzesi csorgóvíz
Olyan édes, mint a méz.
Aki iszik belőle
Vágyik a szerelemre,
Vágyik a szerelemre, de csuhajja

Én is ittam belőle,
Szerelmes lettem tőle,
Szerelmes lettem tőle, de csuhaja.

Adj egy kicsit, te Kati,
Az Isten megfizeti
Az Isten megfizeti, de fizeti.

Ne bánd édes virágom,
Hogy így élem világom,
Hogy így élem világom, de világom.

Éljed te is, nem bánom,
Szívemből azt kívánom,
Szívemből azt kívánom, de kívánom.

Három kupa máléliszt,
Megcsókolt egy gazdatiszt,
Megcsókolt egy gazdatiszt, de gazdatiszt.

Ha megcsókolt, ő bánja,
Ő kerül a kórházba,
Ő került a kórházba. de csuhajja.

Nyüsző lányok, ügyes lányok,
Mind a legény után járnak.
Úgy járnak a legény után,
Mint a róka a tyúk után.

Azt gondoltad, babám, bánom,
Hogy tetőled meg kell válnom,
Megválásom csak egy álom,
Bús szívem másnak ajánlom.

Szerettelek, babám, nagyon,
De már annak vége vagyon,
Vége vagyon szerelmünknek,
Teljen kedve irigyimnek.

Irigyeim irigyelték,
Az ösvényt elkerítették,
Nem tövissel, se nem fával,
Csak az irigyek szájával.

Irigyeim sokan vannak,
Mint a kutyák, úgy ugatnak.
Csináltatok kőpalotát,
Irigyimnek akasztófát,
Közepébe tükrös szobát,
Hol a babám fesse magát!

Jaj, de csendes eső esik,
Halálomat sokan lesik.
Azért lesik halálomat,
Vegyék el a galambomat.
De én azért se halok meg,
Hogy a szíve hasadjon meg.

Anyám, anyám, édesanyám,
Minek neveltél fel engem?
Bús életem bánat napom,
Fekete gyász alatt lakom.

Elcserélném, de már késő,
Hull a könnyem, mint az eső.
Hull ölembe, hull a földre,
Hull a gyászos kebelembe.

Éjjel sírok, nappal sírok,
Míg a jó anyámhoz jutok.
Ott nincs panasz, nincsen átok,
Fekete föld orvosságom.