A népdalkör csokrai I.

sej az áji utcán sétál három lyány
a három közül az egyik az én babám
három közül az egy énrám nevetett
az csalta meg az én árva szívemet

nyitva van a babám rácsos kapuja
baljával integet hogy menjek el oda
de én innen oda úgy se mehetek
százat csalogatok egyet szeretek

sej az áji dobogós kőhídnál
három legény rozmaringot kaszál
én leszek a rozmaring szedője
a barna legény igaz szeretője a sötétbe

míg azt mondják ez se szép az se szép
olyan vagyok mint a csillagos ég
olyan vagyok mint az engedelem
a két orcámon kivirít a szerelem a sötétbe

édesanyám vett nekem kalapot
fújja a szél rajta a szalagot
ha lefújja magam is lobogtatom
ezt a szőkét idecsalogatom a sötétbe

ha kiállok este a kapuba
végignézek az egész faluba
nem látom azt ki az enyém lenne
el van az én szívem keseredve

hozzáfogtam a napjaim számlálni
hány éjszakát fogok hozzád járni
megszámlálom reggel délbe este
el van az én szívem keseredve