Ördöngösfüzesi katonadalok

Vágják az erdei utat,
Viszik a magyar fiúkat.
Viszik, viszik szegényeket,
Szegény magyar legényeket.

Állj meg rózsám, kérdjelek meg,
Ha elvisznek, hadd kaplak meg.
Gyere ki Galíciába,
Ott megkapsz egy kaszárnyába.

Galícia közepébe,
Két kaszárnya van egy végbe.
Odaviszik szegényeket,
Szegény magyar legényeket.

Kihajolnak az ablakon,
Rózsa nyílik csákójukon.
Rózsa nyílik, szegfű hajlik,
Édesanyám szava hallik.

Mit érek én a szavával,
Nem beszélhetek magával.
Mit érek, ha szavát hallom,
Ha anyámat nem láthatom.

Nézz ki rózsám az ablakodon,
Most visznek ki a faluból.
Vess utánam egy pillantást,
Többet úgysem látjuk egymást.

El kell menni, nincs mit tenni,
Füzest el kell felejteni.
Jön október a betyár hónap,
El kell masírozni.

Anyám, anyám, édesanyám,
Szedje össze minden ruhám!
Zárja bele a ládába,
Mert én nem leszek gazdája.

Engem anyám úgy szeretett,
Bölcsőbe tett, úgy rengetett.
Fehér rongyba takargatott,
Mégis katonának adott.

Katonának el kell menni,
A rózsámat itt kell hagyni.
Édes rózsám, csak azt bánom.
Hogy tetőled meg kell válnom.

Édesanyám, hol van az az édes tej,
Mivel engem katonának nevelt fel.
Azt a tejet adtad volna lányodnak,
Mert a lányod nem viszik katonának.

Édesanyám, de szépen felneveltél,
Mikor engem karjaid közt rengettél.
Akkor mondtad, jó leszek katonának,
Felesketnek egy szép magyar huszárnak.

Édesanyám ki a huszár, ha én nem,
Ki nyergeli fel a lovat, ha én nem?
Felnyergelem a lovamat, a sárgát,
Megkerülöm Erdélyország határát.

Huszár vagyok, nem bakancsos regruta,
Rám illik a sárga, zsinóros ruha.
Széle sárga, a közepe fekete,
Szép a huszár, ha felül a nyeregbe.