Szerelem

Megátkozott engem az édesanyám, hogy ne legyen se országom, se hazám,
Csipkebokor, ehaja, legyen az én szállásom, ott se legyen soha megmaradásom.

Nincsen csillag az égen, mert lehullott, nekem sincsen szeretőm, mert elhagyott.

Lesz még csillag, ehaja, sűrű csillag az égen, nékem is lesz szeretőm még a héten.

Megátkozlak, mert elhagytál engemet, mert még a nap is elhagyja az eget.
Amerre jársz, ehaja, legyen ott földindulás, jusson eszedbe a szeretőhagyás.

Azt kívánom, kisangyalom, tenéked, hogy az út is rózsát nyíljék előtted,
A fűszál is, ehaja, piros rózsát teremjen, a te szíved soha el ne feledjen.

Szabad madár vagy te rózsám, mégis ritkán jársz el hozzám.
Ha én olyan szabad lennék, minden este nálad lennék, ajlalala...

Este későn ne járj hozzám, tilalomban tart az anyám.
Mondd meg, virág, a rózsának, tartson szeretőt magának, ajlalala...

Ha elmész is, járj békével, rólam se felejtkezzél el.
Akkor jussak az eszedbe, mikor kenyér lesz kezedbe.
Akkor se jussak egyébről, csak az igaz szeretetről, ajlalala...

Maros mellett elaludtam, jaj, de szomorút álmodtam.
Megálmodtam azt az egyet, hogy a babám mást is szeret.

Szeress, szeress, csak nézd meg, kit, mert a szerelem megvakít!
Engemet is megvakított, örökre megszomorított.

Szomorítson meg a halál, mikor jó kedvedben talál.
Szomorítson meg az Isten, mikor semmi bajod sincsen.

Nem tudja azt senki, csak a Jóisten, milyen bánat van az én bús szívemen.
Ha kicsapna, tenger lenne belőle, nagy a világ, elborítná örökre.

Titkon nyílik, titkon hervad a rózsa, bárcsak soha ne szerettelek volna!
Hagytam volna békét a szerelemnek, jobb lett volna az én árva szívemnek.

Úgy elmegyek, hírt sem halltok felőlem, párjavesztett vadgalamb lesz belőlem.
Leszállok egy zöld erdőbe zokogva, fészket rakok egy nefelejcsbokorba.

Én vagyok a falu rossza, én vagyok a falu rossza,
Engem ugat minden kutya, engem ugat minden kutya.

Csiba, kutya, ne ugassál, csiba, kutya, ne ugassál,
Van még rosszabb is nálamnál, van még rosszabb is nálamnál.

Bú ebédem, bánat napom, fekete gyász alatt lakom, fekete gyász alatt lakom, hateha...
Fekete gyász, fehér üröm, az életem nem nagy öröm, az életem nem nagy öröm, hateha...

Annyi nékem az irigyem, mint a fűszál a mezőben, mint a fűszál a mezőben, hateha...
Irigyeim annyin vannak, mint a kutyák úgy ugatnak, mint a kutyák, úgy ugatnak, hateha...

Fehér virág a fejemen, fekete gyász a szívemen, fekete gyász a szívemen, hateha...
Fekete gyász, fehér üröm, az életem nem nagy öröm, az életem nem nagy öröm, hateha...

Tudod babám, mit fogadtál,
mikor kertedben sétáltál.
Rózsát kértem, szegfűt adtál,
jaj, de hamis lelkű voltál, ajlalala...

Mondd meg rózsám, az anyádnak,
ne átkozzon fűnek-fának.
Mert az átok helyet keres,
azt fogja meg, kit érdemes, ajlalala...

Szerettelek, nem kellesz már,
tiltott anyád, ne szidjon már.
Mondd anyádnak, hogy ne tiltson,
nem szeretlek, nincs mért tiltson.