Kalotaszegi mulató énekek

Szántani kén­ tavasz vagyon
A szerszámom széjjel vagyon
Ekevasam vasváron van
Járomszegem szegeden van

A tengelyem dengelegen
A kerekem kerepesen
S négy szép tulkom a vásárba­
Isten tudja hol az ára

Hová mész te három árva
Messzi földre szolgálatra

Adok nektek arany vesszőt
Verjétek meg a temetőt

Keljen keljen édesanyánk
Mert elszakadt a gyászruhánk

Nem kelhetek gyermekeim
Homály borítja szemeim

Ha kimegyek a türei nagyhegyre
Ráülök én a nagykő tetejére
Körülöttem lányok szedik az ibolyát
Kalapomba abból kötnek bokrétát

Kiskertemben van egy kis fa nem látszik
Minden éjjel tizenkétszer virágzik
Apró annak a levele jószagú
Kedves babám mért vagy ilyen szomorú

Kelj fel babám mert meg akar virradni
Mert én tőled el akarok búcsúzni
Fel is kelek mert nem tudok aludni
Fáj a szívem a szerelem gyötöri

Nagypénteken mossa holló a fiát
Ez a világ kígyót-békát rámkiált
Mondja meg hát ez a világ szemembe
Kinek mit vétettem én életembe­

Édesanyám mi zörög a zsebébe
Ha apró is adjon egyet belőle
Veszek véle csináltatok márványkőből koporsót
Négy sarkára ráveretem a jajszót

Édesanyám kiáll a kapujába
Sirat engem fekete gyászruhába
Édesanyám ne sirasson engemet
Másnak adtam cserébe a szívemet

Kis pej lovam megérdemli a zabot
Kétszer kerülte meg magyarországot
Harmadszor is sejehaj megkerülhette volna
Ha görgey igaz szívű lett volna

De Görgey nem volt igaz vezérünk
Világosnál letétette fegyverünk
Ha görgey sejehaj igaz szívű lett volna
A magyar ember senki rabja nem volna

Édesanyám mi van a kötényében
Piros alma adjon egyet belőle
Úgy sem soká ehetem az almáját
Mert viselem a román király csákóját
Úgy sem soká ehetem a kenyerét
Mert viselem a román király fegyverét

Ha kimegyek a temető dombjára
Ráborulok édesapám sírjára
Édesapám keljen fel a sírjából
Mert katona lett egyetlenegy fiából

Édesanyám rózsafája
Engem nyílott utoljára
Bár sohase nyílott volna nyílott volna
Maradtam volna bimbóba hateha

Én vagyok az aki nem jó
Fellegajtó nyitogató
Nyitogatom a felleget hateha

Sírok titkon nem látja más
Hull a könnyem mint kútforrás
Hull előmbe hull a földre hull a földre
Hull a gyászos kebelembe hateha

Titkon szeretőt tartani
Nehéz es azt elfeledni
Már ezután olyat szeress olyat szeress
Akit könnyen elfelejtesz hateha

Édesanyám sok szép szava
Kit fogadtam kit nem soha
Megfogadnám de már késő de már késő
Hull a könnyem mint az eső hateha

Ne vigyetek ne vigyetek engemet katonának
Nincs akire nincs akire itt hagynom a babámat
Terád bízom jó pajtásom barátom
Éljed vele világodat világodat nem bánom

Nem forog a nem forog a dorozsmai szélmalom
Levelet írt levelet írt az én kedves galambom
Mit ér nékem a száz aranyos levele
Ha én magam ha én magam nem beszélhetek vele

Engem anyám megátkozott
Mikor a világra hozott
Fájdalmában kiáltotta
Hogy ne legyek boldog soha

Még akkor is megátkozott
Mikor bölcsőmben ringatott
Azt az átkot kérte reám
Ország-világ legyen hazám

Ott se legyen megállásom
Csipkebokor a szállásom
Ott se legyen megállásom
Csipkebokor a szállásom

Én okoztam a fájdalmát
Én hordozzam a nagy átkát
Megfogott az anyám átka
Mert nem voltam jó leánya

Hegyek-völgyek álljatok meg
Hogy panaszoljam el nektek
Annyi bánat a szívemen
Kétrét hajlott az egeken

Hajtsd ki babám az ökröket
Legeltesd meg szegényeket
Bársonyfűre ne hajtsd őket
Mert elveszik a szűrödet
Ha elveszik a szűrödet
Mivel takarsz be engemet
Van nekem egy cifra bundám
Bétakarlak véle rózsám

Azt mondja a kakukkmadár
Nem sokáig élek én már
Sírba viszen a búbánat
Rózsám meghalok utánad
Ha kivisznek az udvarra
Borulj le a koporsómra
Ejtsél reám egy pár könnyet
Rózsám megérdemlem tőled

Csak titokba­ csak titokba­ akartalak szeretni
De ki kellett de ki kellett annak világosodni
Megtudta az édesanyád hogy én téged szeretlek
Kiátkozott a faluból hogy én hozzád ne menjek

Két szivárvány két szivárvány koszorúzza az eget
Falumbeli büszke legény csalta meg a szívemet
De én azér nem átkozom a jó isten áldja meg
Zsebkendőjét könnyeitől soha ne szárassza meg

Bujdosik az árva madár
S minden ország szélén leszáll
Hát az olyan árva mint én
Hogy ne bujdokolna szegény

Olyan házat csináltatok
Ablakot rá nem vágatok
Abba reám földet hánynak
Ott tudom nem taszigálnak

Úgy elmennék de nincs kivel
Kenyerem sincsen amivel
Kérnék kölcsön de nem kapok
Mert tudják hogy árva vagyok

Kimegyek a hegyre
Lenézek a völgybe
Ott látom a babám
Tiszta feketébe

Tiszta feketébe
Pohár a kezébe
Köszöntsd reám babám
Hadd igyak belőle

Mintsem rád köszöntném
Inkább elönteném
Tengernek a habját
Kalánnyal kimerném

Esik eső ház ereszén lecsorog
Az én babám csak kesereg csak zokog
Kedves babám ne hullasd a könnyedet
Találsz te még olyat mint én eleget

Búra búra búbánatra születtem
Édesanyám búban nevelt fel engem
Búban nevelt búban éltem idáig
Búban élek koporsóm lezártáig

Új a csizmám galambom el akarom viselni
De a császár nem akarja engedni
Engedd császár nem a te pénzed ára
Ezt a kedves galambom vette vásárfiára

Ha felülök galambom a fekete gőzösre
Isten tudja hol szállok ki belőle
Majd kiszállok valahol a harcmezőn
Ott lesz nekem galambom majd a gyászos temetőm

Az én kis pej lovam nem szereti a szénát meg a zabot
Hej de amióta amióta a zőld árpára szokott
Az én kisangyalom szoktatta a lovamat az árpára
Engem pedig fiatalon engem pedig maga mellé az ágyra

Ej te hamis kislány mért szoktattál magad mellé az ágyba
Nem gondoltál arra hogy engemet elvisznek katonának
Besoroztak engem el is visznek a Regátba hadimunkára
Azt a kutya mindenit azt a betyár mindenit a világnak

Mind azt mondják hogy nem kapok szeretőt
Kapok bizony minden ujjamra kettőt
A madárnak is van párja nagy a világ határa
Terem legény minden leány számára

Ha elindul az a vonat hej de az a vonat hadd menjen
Én utánam senki ne keseregjen
Ha valaki hej de én utánam kesereg
Az áldja meg aki engem teremtett

Édesanyám volt az oka volt az oka mindennek
Mért nem adott engem a szeretőmnek
Adott volna ja de engem oda csak annak
Kit a szívem kiválasztott magának

Gyöngyvirágos a türei nagytemplom
Te vagy benne legszebb virág galambom
Úgy elnézlek te gyönyörű virágszál
Azt se tudom hogy a pap mit prédikál
Aranycsatos imakönyv a kezedbe
Isten tudja mi van a te szívedbe

Kék virágos a mérai temető
Engem temessenek oda legelőbb
Engem elől azután a babámat
Ne keressen más szeretőt magának

Háromszor is elindultam s elmentem
Ablakidhoz még közel sem mehettem
A kapuban úgy elfogott valami
Hogy egy árva szót sem tudtam szólani

Azt gondoltam, hogy nem leszek katona,
Gondot viselek az édesanyámra.
De már látom, semmi se lesz belőle,
Reábízom a jóságos istenre.

Marsadjusztéromban állunk egész nap
Gyenge vállam feltöri a cakompakk
De a szívem nem töri fel semmi sem
Haptákban is rád gondolok kedvesem.

Nem hiszed, hogy elmegyünk a csatába
Majd elhiszed úgy alkonyat tájába­
Hej, homályos lesz akkor a két orcám
Mikor tőled el kell válnom szép rózsám.

Jaj, istenem, hogy nézheted el eztet
Háborúba viszik a szeretőmet
Sír az apa, sír a testvér s szerető,
Mikor lesz már teli az a temető.