Vénlány nótája

Ha megunom aranyos életemet,
Fölszántatom virágos kiskertemet.
Belévetem magamat egy rózsának,
Kinek etszem, szakajtson le magának!

Fehér rózsát akartam szakajtani,
De sötétben nem tudtam rátalálni.
Három legény akar engem szeretni,
S el is akar a csárdába vezetni.

Sötét az ég, még csak csillag sem ragyog,
Jaj, Istenem, jaj, de árva is vagyok!
Árva vagyok, elhagyott a szeretőm,
Bár magához venne a jó Teremtőm!

Azért jöttem ide karikázni,
Ha a babám itt találna lenni,
Keze-lába ki találna törni,
Én még jobban ki tudnám tekerni.

Fekete bársony ragyog a szoknyámon,
Barna legény hiába jársz utánam,
A hajadat hiába fésülöd föl,
Barna legény már énnékem úgysem köll.

Mit ér annak a legénynek élete,
Kinek mindig nadrágzsebbe­ a keze?
Nem meri a lányokat megölelni,
Mert azt hiszi, hogy a fene megeszi.

Már hatvanhat éves is elmúltam,
Házamnál a kérők mégse voltak.
Pedig orcám oly szép,
olyan, mint az írott kép,
még két fogam is ép.

Mindnyájan kimúlunk e világból,
S nem iszunk többé már csutorából.
Ha elér az öregség, az utolsó gyerekség,
Nem lesz gyönyörűség.