Katonás csárdás

Vékony a nádszál, lehajlik a földre,
Sír a kislány, elhallszik messzire-messzire.
Elhallszik a tüzérlaktanyába,
Megszabadulok babám nemsokára.

Megszabadulok, meg is házasodok,
Azt veszek el, akit én akarok-akarok.
Elveszem a falu legszebb lányát,
Kivel eltöltöttem sok számos éjszakát.

Minek nékem a szombat estét várni,
Ha a babám nem jön vigasztalni.
Vigasztalom magam, ahogy lehet,
Elrabolták az irigyek a szeretőmet.

Minek nékem járni a templomba,
Ha a babám nem látom a sorba,
Sem a sorba, sem a sor szélébe,
Lányok visznek a gyöngyvirágos temetőbe.

Nem vagyok szép, csak a szemem fekete,
Nem vagyok én az erdőben nevelve,
Se nevelve, sem a fának hulló levele,
Én vagyok az, kinek nincs szeretője.

Nem vagyok szép, csak a szemem sötétkék,
Mégsem vagyok a babámnak elég szép,
Mert, ha elég szép volnék a régi babámnak,
Más szeretőt nem keresne magának.