Magyarpalatkai lassú és szökős

azt gondoltam míg a világ
mindig ég a gyertyavilág
de már látom hogy elalszik
s az én rózsám rám haragszik

édesanyám sok szép szava
kit fogadtam kit nem soha
megfogadnám de már késõ
hull a könnyem mint az esõ

tavaszi szél vizet áraszt
minden madár társat választ

hát én immár kit válasszak
szívet szívért kinek adjak

addig éli lány világát
míg szél fújja pántlikáját

a pántlika könnyû gúnya
mer azt a szél könnyen fújja

jaj istenem de víg voltam
míg az anyám lánya voltam

de mióta nem az vagyok
a búnak is helyet adok