Te menj el egy úton, én es a másikon

Te menj el egy úton, én es e másikon,
Nehol összegyűlünk, egymásnak ne szóljunk.
Egymásnak ne szóljunk, szeretet tartunk.

Szeretlek, édesem, mind e lágy kinyeret,
Sóhajtok éretted háromszázezeret.
Nem es sóhajtanék, ha ne szeretnélek,
De én úgy szeretlek, majd meghalok érted.

Nem es sóhajtanék, ha nem szeretnélek,
De én úgy szeretlek, majd meghalok érted.
Vaj meghalok érted, vaj enyimmé teszlek,
Vaj piros véremvel fődet festek érted.

S e te piros véred, s ez én piros vérem
Egy árokba folyjon, egy malmot meghajtson.
Pedig az e malom három kőből legyen,
S e legelső köven szeretetet járja.

S e második köven aprópénzt hullassa,
S a harmadik köven virág gyöngyöt járja.
Kimenék ez útra, lenezék ez úton,
Látám édesemet, ő es láta ingem.

Akarám szólítni, magát busítani,
Egy szóval, kettővel: hova mensz édesem?
Ide menek, ide, nagy magas hegyekre,
He, gyi té­s édesem, hegyi té­s édesem!

Vaj bánod, édesem, ­z én jó életemet?
Nem bánom, édesem, te jó életedet,
Csak bánom, édesem, keserűségedet.

Sohase hídd, rózsám, hites szeretődnek,
Sohase hídd, rózsám, hites szeretődnek,
Míg ez ótár előtt le nem térbéltetnek.

Ha letérbéltetnek, ha összeszentelnek,
Attól tovafelé mind mondjad mindennek.
Mind mondjad mindennek, hogy összeszentelnek,
Addig édesem, ne mondd senkinek!