Mikor bújdosni indultam

Mikor bújdosni indultam,
Szinyem nem volt, úgy busultam.
Busulj szüvem me nincs kedvem,
Mer elhagyott vig örömem.

Nézd csak, pajtás, visszafelé,
Látsz-e jaz én hazám felé?
Látom füstjét, de csak elig,
Hogy az égen feketéllik.

Bukovina, mit vétettem,
Hogy én benned nem élhettem?
Ha a hazádba megélhetsz,
Idegen földre ne siess.

A hazámba nem élhettem,
Idegen földre siettem.
Idegen föld az én hazám,
Idegen a népek hezzám.

Ha nem értik a szavamat,
Hogy értenék bánatomat!
Úgy búsulok, majd meghalok,
Méges jó kedvet mutatok.

Úgy busulok, majd meghalok,
Méges jó kedvet mutatok,
Méges jó kedvet mutatok,
Más ne tudja, hogy busulok.

Úgy megett ingem a bánat,
Hogy a földön elig járok.
Úgy meg vagyok buval rakva,
Mind a sóvári almafa.
Kettő-három terem rajta,
Méges törik le az ága.

Mikor elindulsz bujdosni,
Gyere bé hezzám búcsúzni!
Ágyot vetek s lefektetlek,
Csókot adok s eleresztlek.

Mikor elindulsz bujdosni,
Gyere bé hezzám búcsúzni!
Írok neked bús levelet,
Kivel világból kimehetsz.

Napom, napom, édes napom,
Süss még egyszer világoson!
Süss még egyszer világoson,
Ne süss olyan homályoson!

Én Istenem, be megvertél
Éngem jobban mindeneknél!
Fáj a szivem küjel-belől,
Mert nyomja a bú kétfelől.

Én Istenem, minek élek,
Ha én ennyi búval élek!
Bú ebédem, bú vacsorám,
Bánat nekem minden órám.

Ó Istenem, rendelj szállást,
Be meguntam a bujdosást!
A bujdosást s a vándorlást,
Idegen földön a lakást.