A fényes nap immár elnyugodott

A fényes nap immár elnyugodott,
A föld szintén sötétbe maradott.
Nappali fény éjjelre változott,
Fáradtaknak nyugodalmat hozott.

Minden állat megy nyugudalomra,
Az Istentől kirendelt álomra.
De én Uram úgy menyek ágyamba,
Mintha mennék gyászos koporsómba.

Midőn ágynak adom a testemet,
Deszka közi zárhatom éltemet,
Hosszas álom érheti szememet,
A kakasszó hozhatja végemet.

Vessünk számot hát, édes Istenem,
Hogy lelkemet ne kelljen féltenem,
Hogy lehessen bátrabban szólanom,
midőn meg kell előtted állanom!

Színyed előtt minden nap elesem,
De te lettél Atyádnál kezesem,
De megbocsáss, mert szívemből szánom,
Könyvek miatt szemembe nincs álom!

Az ágyamba zokogval költözöm,
Vánkosomat könyvemvel öntözöm.
Ha megtartacc hónapi napodra,
Nem fordítom azt megbántásodra.

Én énekeltem, Simon Ferenc Józsefné, lészpedi születés, szárászi lakós, ötvenhét éves fehérnép.