Bokrétakötés és konyhatánc

Szépen szól a, szépen szól a mikóházi nagyharang,
Húzza aztat, húzza aztat harminchárom vadgalamb.
A harangok szépen szólnak, mások a templomba vannak,
Én meg csak úgy betyárosan ölelem a babámat.

Hej te kislány, barna kislány, mért vagy olyan szomorú,
Fejeden a, fejeden a menyasszonyi koszorú.
Koszorúdból szakajts egyet, szakajtsd le a legszebbiket,
Úgy megyünk el az esküvőre, onnan a temetőbe.

Kis asztalnál ül Mariska,
Mint egy rózsaszál.
Kisírta a kökényszemét,
Nincs több könnye már.

Miért zokogsz, mért keseregsz?
Mi a bánatod?
Sajnálom, a tőlem elvett
Zöld rozmaringot.

Mért nem sírtál akkor édes,
Mikor elvettem?
Mert csak tréfát véltem benne,
Szerelemes kincsem.

Ha te akkor, azt énnálam,
Tréfának vélted.
A rozmaring szálat vissza,
Miért nem kérted?

Erdő, erdő, de szép kerek erdő,
Madár fütyül benne tizenkettő.
Cukrot adnék annak a madárnak,
Fütyülje ki nevét a babámnak.

Erdő, erdő, de szép kerek erdő,
Sárgarigó benne a kerülő.
Sárgarigó, meg a fülemüle,
Szép vagy babám, hogy váljak el tőled?

Ha megfogom az ördögöt, a ládába zárom,
Minél jobban rimánkodik, annál jobban rázom.
Ilyen is, olyan is, szeret a babám is,
Megölel a galambom, ha látja anyám is.

Hej, de mostan, de mostan járnak mogyorózni,
Késő ősszel, késő ősszel szokott az teremni.
Nem tövisbe, nem tövisbe, mert meg talál szúrni,
Jó anyám dunnája meg fog gyógyítani.