Újasszonytánc

Réten, réten, sej a filkeházi réten,
Elvesztettem a zsebrevaló késem.
Késem után a karikagyűrűmet,
Azt sajnálom, nem a régi szeretőmet.

Nincs itt, nincs itt, sej akit én keresek,
Akivel én bátran beszélhetek.
Oda megyek, ahol feltalálom,
Ahol az én barna szeretőmet látom.

A füzéri templomtorony, jaj de messzire ellátszik,
Közepébe, négy sarkába, négy szál rozmaring virágzik.
Egyik hajlik a vállamra, másik a babáméra,
Így hát csárdás kisangyalom, tied leszek én valaha.

Este van már, késő este, kilencet ütött az óra,
Ez a kislány, barna kislány, mégse jött el a fonóba.
Vagy haragszik, vagy beteg, vagy talán nem is szeret,
Így hát csárdás kisangyalom, mégsem lehetek a tied.

Nincs is annál betyárosabb élet,
Ha egy kislány barna legényt szeret.
Barna legény lefekszik a földre,
Nem vágyik a singolt lepedőre.

Nincs is annál betyárosabb élet,
Ha egy legény barna kislányt szeret.
Barna kislány kötött bokrétája,
Ráillik a legény kalapjára.

Csepereg az eső, nem akar elállni,
Ez a barna legény hozzám akar járni.
Járjál kisangyalom, én aztat nem bánom,
Csak az édesanyád meg ne haragudjon.

Ezért a legényért de sokat szenvedtem,
Tiszáról, Dunáról a vizet leszedtem.
Tisza fenekéről, apró gyöngyöt szedtem,
Szeretőm fejére gyöngykoszorút tettem.