Ismertető

A Zemplén-Abaúji Hegyköz, Magyarország legészakabbra fekvő területén, a Zempléni-hegység keleti szélén található. Eredetileg a Bózsva patak völgyében fekvő 15 települést foglalta magába, de újabban ide sorolják az ettől délre eső, Sátoraljaújhely feletti 6 települést is. Ezek alapján Filkeháza, Füzér, Füzérkajata, Füzérkomlós, Füzérradvány, Hollóháza, Kisbózsva, Kishuta, Kovácsvágás, Nagybózsva, Nagyhuta, Nyíri, Pálháza, Pusztafalu, Vágáshuta, valamint Alsóregmec, Felsőregmec, Mikóháza, Rudabányácska, Széphalom és Vilyvitány a Hegyköz falvai. Az általában református magyarság mellett jelentős a római katolikus vallású szlovák, de szórványosan előfordul görög katolikus ruszin eredetű lakosság is. Az itt élő emberek az előző évszázadokban főleg az erdőgazdálkodásból, bányászatból és kisállattartásból éltek, de vándoriparossággal – üvegesek, drótosok -, kőfaragással, fafeldolgozással is sokan keresték kenyerüket. A településekhez tartozó szántóterületek általában köves, rossz minőségű földek voltak, nehéz munkával folyt a gabona és takarmánynövények termesztése. Az anyagi kultúrát meghatározta a hegyvidék, és az erdők közelsége, s jelentős volt a szellemi kultúra területén is jelentkező interetnikus hatás.

A Hegyköz zenei világában jelentős szerepet játszottak egykoron a cigányzenészek. Általában hegedű, brácsa, bőgő és cimbalom összeállítású bandákban játszottak, s ez kiegészülhetett még egy hegedűvel és kontrával. A jobb zenészeket több településre is hívták, s több zenekarban is foglalkoztatták. Néhány faluban a legközelebbi rokonok alakítottak zenekart.

E zenész dinasztiákban apáról-fiúra öröklődött a hangszeres játékmód, s ezzel együtt a dallamkincs is. A XX. századi Hegyköz legendás cigányzenésze „Vak” Jenő volt, aki Szikszóról került Abaújvárra, járta a hegyközi településeket, muzsikált, s tanítgatta a zenészeket. Kovácsvágáson híres prímás volt Dancs Tibor, aki a környező településekről szedte össze zenésztársait. Regmecen Horváth (Kormos) Lajos volt a prímás, Horváth Albert bőgőzött, Horváth Lajos cimbalmozott, s Mundér Gusztáv brácsázott. Cigányzenekar volt Füzéren, Pálházán és Nyíriben is. Sokszor sátoraljaújhelyi cigányzenészeket is hívtak bálba, lakodalomba, s több településen – például Füzéren és Pusztafaluban - működött parasztzenekar.

A hegyközi településeken a hagyományos kultúra időszakában számos alkalom kínálkozott a dalolásra. Keresztelőben, családi ünnepségeken, bálokban és a lakodalmakban mindig nótáztak. Vasárnap délutánonként énekelve sétáltak végig a lányok az utcán, s minden faluban volt egy hely, ahol a karikázót táncolták. „Azért is kellett az a rengeteg népdal, hát akkor mire táncoltak volna”- mondta egy füzéri néni. Számos archaikus ősi rítus – fa körüli táncolás, tavaszköszöntés, karikázó utáni labirintustánc -, maradt meg a karikázóban, amelyet még ma is, az idős, 60 –70 éves asszonyok el tudnak táncolni. A Hegyköz hagyományos táncaihoz tartozik a karikázón kívül a válltánc, valamint a csárdás és a friss csárdás. Pusztafaluban a férfiak körverbunkot, Füzérkajatán sarkantyúst jártak. A tél folyamán fonóba gyűltek össze a lányok és legények, amit nótástáncnak neveztek, utalva arra, hogy zenészek híján énekszóra folyt a táncmulatság. Mindez hozzájárult ahhoz, hogy e lemez készítésének idején, a legtöbb településen ma is szebbnél-szebb dalokat hallhattunk, s ezekből a lemezre is felkerült jónéhány.

A hagyományos lakodalom a Hegyközben három napig tartott. Egyes településeken esküvő előtti csütörtökön tartotta a fiatalság a bokrétakötést, ahol rozmaring ágakra kötöztek szalagokat – ezeket viselte a násznép a lakodalomban -, de emellett daloltak és gyakran táncoltak is. Pénteken és szombaton készítettek elő mindent a lakodalomra. A szombati főzés utáni kisebb táncos mulatságot, konyhatáncnak is nevezték. Az általánosan ismert lakodalmi szokások mellett számos archaikus, rituális cselekmény kötődik a Hegyközben a házasságkötéshez. A lánybarátok a menyasszony házánál gyülekeztek, s a ház előtt karikát táncoltak, míg a menet el nem indult a templomba. A karikázó a vacsora utáni mulatságban is előfordult. Archaikus, egykor szélesebb körben ismert szokáscselekményre utal a koszorú levételéhez kapcsolódó vőfélyszöveg. A lakodalomi jókedvet számos maszkos alakoskodó szokás, valamint a tréfás verbuválás (Pusztafalu) is színesíthette, amiben a verbuválás és a katonaélet egyes mozzanatai elevenedtek meg. A szomszédos házba kontyolni átvitt menyasszonyt az asszonyok körbetáncolták, többnyire pikáns, vaskos szövegű kontyoló nótákat énekelve, ezek előfordulásában ősi termékenységvarázslás bújik meg.

A vőfélyszövegeket kéziratos füzetekben hagyták utódaikra az egykori lakodalmi tisztviselők, s többnyire ezek a szövegek hangzanak el ma is az itt tartott lakodalmakban. A szokások egy része már kiment a divatból, de vannak, amelyek ma is elmaradhatatlanok, s olyanok is, amelyeket egy-egy alkalommal még felelevenítenek az itt élő emberek.

Lemezünk nem titkolt szándéka felhívni a figyelmet e hagyományaiban ma is gazdag vidék népzenekincsére, jó szórakozást kívánva a hallgatónak.

Sárospatak, 2007 márciusában


Az ismertetőt írta:

Darmos István (etnográfus) és Kálmán Péter „Cucás” (a Szeredás Együttes szakmai vezetője)


A lemezen közreműködtek:

Füzéri hagyományőrző asszonyok
Név szerint:

Balogh Mátyásné
Kretovics Jenőné
Bodnár Andrásné
Bodnár Andrásné
Orosz Lászlóné
Koterle Jánosné
Kovács Gizella


Pusztafalusi hagyományőrző asszonyok
Név szerint:
Farkas Ferencné
Dosnyai Zoltánné
Hutkai Lajosné
Hornáczki Barnabásné
Zeher Ernőné
Palágyi Ernőné
Harda Istvánné
Mester Istvánné
Hutkai Andrásné

Mikóházi hagyományőrző asszonyok és férfiak
Név szerint:

Nalesnyik Pálné
Danyi Tiborné
Novák Endréné
Szombatiné Emri Krisztina
Gergely Tiborné
Hutkai Dánielné
Juhász Béláné
Pletenyik Béláné
Rusznák János
Maczkó Ernő
Ifj. Szalkó Ernő