Tele van a temető árka vízzel; Az éjszaka elaludtam; Udvaromon hármat fordult a kocsi; Mikor mentem a falul kifelé

Tele van a temető árka vízzel,
Tele van a szívem keserűséggel.
Jó az Isten, kiapasztja a vizet,
Visszaadja a régi szeretőmet.

S jaj, de bajos, ki egymást nem szereti,
Egy párnára ketten kell lefeküdni.
A párnának a két vége elszakad,
A közepe tiszta újnak megmarad.

Nincs édesebb a havasi dinnyénél,
Nincs kedvesebb az első szeretőnél.
Mer az első igazán tud szeretni,
Másodikér de sokat kell szenvedni.

Ki az első szeretőjét elhagyja,
Életében mindig csak azt sirassa.
S én is olyan szeretőmet hagytam el,
Amíg élek sohasem felejtem el.

Az éjszaka elaludtam,
S jaj, de szomorút álmodtam.
S megálmodtam azt az egyet,
Hogy a babám mást is szeret.

Éjfél tájban felébredtem,
Kilenc zsandár áll előttem.
Azt kérdezi: mi a nevem,
Hol az utazólevelem?

Állj meg zsandár, majd megmondom,
Csak a lajbim kigombolom.
Kiveszem a revorverem,
Ez az utazólevelem.

S udvaromon hármat fordult a kocsi,
Édesanyám minden pakkom adja ki!
Adja ki a behívólevelemet,
Hogy a lányok felejtsék a nevemet.

S édesanyám ki a huszár, ha én nem,
Ki nyergeli fel a lovát, ha én nem?
Fölnyeregelm a lovamat, a Sárgát,
Megkerülöm Oroszország határát.

Huszár vagyok, nem bakancsos katona,
Rám illik a régi magyaros ruha.
Sárga zsinór, s a közepet fekete,
Szép a huszár, ha fölül a nyeregbe.

S édesanyám menjen haza, nem sírjon,
Ha hazemegy, rögtön levelet írjon!
Azt írja meg, hogy a babám kit szeret,
Kivel tölti el ezt a három évet.

S mikor mentem a falumból kifelé,
Lányok kísértek az állomás felé.
Minden lánynak kezet adtam sorjába,
Csak a Rózsi maradt legutoljára.

Szerusz babám, add ide a jobb kezed,
Mer én téged igazán szerettelek.
Jártam hozzád sok esőben, sok sárba,
Jártam hozzád három évig hiába.