Kannás

Ahol én elmegyek még a fák es sírnak,
Gyenge ágairól ződ levelek hullnak.
Hulljatok, hulljatok, szép zöld leveleim,
Hulljatok, hulljatok, rejtsetek el ingem.

Mert az én édesem mást szeret nem ingem
Mert az én édesem mást szeret nem ingem
Szerethettél vóna, ha szép nem vótam es,
Mert én szerttelek, ha szegény voltál es.

S mik megéltünk vóna még a kősziklán es.
Elnyugodtunk vóna ketten egy párnán es.
S könnyebb kősziklának lágy viasszá válni,
Mint két édes egynek egymástól megválni.

S úgy teszen, s úgy veszen, hogy elveszejthessen
nem engedi Isten, hogy elveszejtsen.
Fúdd el jó szél, fúdd el hosszú útnak porá,
Hosszú útnak porát, az én szívem búját.

Hajladozik nádszál, zereg a levele,
S az én irigyemnek be nem áll a nyelve.
S este lefektibe feje alá teszen,
Reggel fölköltibe nyelve alá veszen.