Folkrádió

Tele van a temető árka vízzel; Az éjszaka elaludtam; Udvaromon hármat fordult a kocsi; Mikor mentem a falul kifelé

gyűjtés

előadásmód:
ének
etnikum:
magyar

Szöveg:

Tele van a temető árka vízzel,
Tele van a szívem keserűséggel.
Jó az Isten, kiapasztja a vizet,
Visszaadja a régi szeretőmet.

S jaj, de bajos, ki egymást nem szereti,
Egy párnára ketten kell lefeküdni.
A párnának a két vége elszakad,
A közepe tiszta újnak megmarad.

Nincs édesebb a havasi dinnyénél,
Nincs kedvesebb az első szeretőnél.
Mer az első igazán tud szeretni,
Másodikér de sokat kell szenvedni.

Ki az első szeretőjét elhagyja,
Életében mindig csak azt sirassa.
S én is olyan szeretőmet hagytam el,
Amíg élek sohasem felejtem el.

***

Az éjszaka elaludtam,
S jaj, de szomorút álmodtam.
S megálmodtam azt az egyet,
Hogy a babám mást is szeret.

Éjfél tájban felébredtem,
Kilenc zsandár áll előttem.
Azt kérdezi: mi a nevem,
Hol az utazólevelem?

Állj meg zsandár, majd megmondom,
Csak a lajbim kigombolom.
Kiveszem a revorverem,
Ez az utazólevelem.

***

S udvaromon hármat fordult a kocsi,
Édesanyám minden pakkom adja ki!
Adja ki a behívólevelemet,
Hogy a lányok felejtsék a nevemet.

S édesanyám ki a huszár, ha én nem,
Ki nyergeli fel a lovát, ha én nem?
Fölnyeregelm a lovamat, a Sárgát,
Megkerülöm Oroszország határát.

Huszár vagyok, nem bakancsos katona,
Rám illik a régi magyaros ruha.
Sárga zsinór, s a közepet fekete,
Szép a huszár, ha fölül a nyeregbe.

S édesanyám menjen haza, nem sírjon,
Ha hazemegy, rögtön levelet írjon!
Azt írja meg, hogy a babám kit szeret,
Kivel tölti el ezt a három évet.

***

S mikor mentem a falumból kifelé,
Lányok kísértek az állomás felé.
Minden lánynak kezet adtam sorjába,
Csak a Rózsi maradt legutoljára.

Szerusz babám, add ide a jobb kezed,
Mer én téged igazán szerettelek.
Jártam hozzád sok esőben, sok sárba,
Jártam hozzád három évig hiába.

Album:

Népdalok Erdélyből. Romániai magyar énekesek és hangszeresek felvételeiből

szerkesztő:
Alföldy Boruss István
kiadó:
Hungaroton
gyártási szám:
SLPX 18174

Mezőségi, kalotaszegi, székelyföldi, gyimesvölgyi csángó és moldvai csángó énekekkel ajándékoz meg bennünket ez a (rádiós felvételeket közrebocsátó) lemez. Olyan énekeseket szólaltat meg, akik művelői évezredes múltunk zenei örökségének, évezredek magyar kultúrájának. Énekstílusuk, a különös húros ötőhangszer, s az árva hegedű hangja, de a mezőségi férfiak énekét kitöltő ­ázsiai torok ereje keleti múltunkat idézi hitelesen, miközben lenyűgöző szépséggel árad az érzelem, a szívről kimondott panasz. ... Nem is lehetett fújni csak ezeket a lassú, szomorú nótákat. Lassan ment az ökör, topogtak a borozdában, az ember ment az eke szarvánál, s eszibe jutott kitudja milyen régi dolog, milyen fájdalmas dolog, aztán csak nekifogott és fújta az eke szarvánál. Csak ezeket a szomorú régi nótákat. Szép volt nagyon. Két hegy között a völgy. Fútta a nótát itt, s a hegy visszavágta, a visszhang visszavágta. Visszacsengett. Mintha ketten fújták volna - így beszélt egyszer elgondolkodva énekeiről az itt szereplő egyik férfi.

Külön lemezt lehetne megtölteni bármelyikőjükkel. Szinte minden műfajban járatosak. Mindennapjaiknak természetes része még az is, ami a magyarországi élő folklórból már kiesett: balladák, halottkísérő keservesek, de apokrif imát is mondanak és tudnak az asszonyok siratózni is. Varrottasokat varrnak, szőnek, s tánc és a zene se hiányzik életükből. Ez a mögöttes gazdag világ, s a megszenvedettség telíti meg élettel, utánozhatatlan színnel énekeiket. Sokféle tudásuk nemcsak az örökségé, inkább a nekünk is példamutató gondolkodásuké, magatartásuké: ... Az én hitemért, az én hordozatomért kínhalált szenvedek, mint Krisztus urunk, de én azt nem vetem el, nem hagyom el, ami az én édesapámtól, édesanyámtól reám maradott. Nem! Sem hitemet, sem hordozatomat, sem nyelvemet - mondta az egyik éneklő csángó asszony, s egy másiknak a siratóba énekelt ilyen mondatot: ... édesapám, ha te tudnád, hova értem én a magyar énekekkel, örömödben újra meghalnál...

Mert ők énekeltek Kodálynak, Kallósnak, Martin Györgynek. Hosszan kanyarogna a sor, ha leírnám, kikkel találkoztak. Csoóri Sándor, Szécsi Margit, Pesovár Ferenc, Püski Sándor, Kósa Ferenc... az egyik mezőségi férfit Illyés Gyulához vittem fel születésnapi ajándéknak, hogy énekelje el: Ha még egyszer húszesztendős lehetnék. A tőle tanult lassú énekkel kísértük Nagy Lászlót végig utolsó földi útján. Énekeltek sokfelé, persze név nélkül, mert féltek. Most is így jelenik meg ez a lemez, éppen a megnevezés kockázata miatt.

Különös ajándék, hogy ezt a lemezt kezünkbe vehetjük.

Csoóri Sándorné Marosi Júlia