Folkrádió

Balla Antal dalai Jobbágytelkéről

előadó:
Bekecs együttes, Balla Antal
előadásmód:
hegedű, brácsa, bőgő, cimbalom, ének
etnikum:
magyar
település:
Jobbágytelke
vármegye:
Maros-Torda
tájegység:
Marosszék (Székelyföld)
nagytáj:
Erdély

Szöveg:

Szép szivárvány koszorúzza az eget,
Egészen kimutattad, hogy nem szeretsz.
Ha nem szeretsz nem tehetek én róla,
Nem lehetek sem tulipánt, sem rózsa.

Zavaros a Nyárád vize, nem tiszta,
Rávezettem fakó lovam nem issza.
Hogy is inná, mikor olyan zavaros,
Nem vagyok én véled babám szabados.

Két zsebkendőt adtam neked emlékbe,
Régi babám arról jussak eszedbe.
Ha elszakad a zsebkendő tudd meg azt,
Nem érek én sem több nyarat, sem tavaszt.

Életemben csak egyszer voltam boldog,
Akkor is a két szememből könny hullott.
Sírtam azér örömömben, hogy szeretsz,
Bánatimba, hogy az enyém nem lehetsz.

Úgy elmegyek, mint egy szegény vándorló,
Kinek az élete elveszni való.
Rászállnék egy zöld leveles bokorra,
Fészket raknék, hogy el ne felejts soha.

Édesanyám de szépen felneveltél,
Mikor engem két karodon rengettél.
Azt mondtad, hogy jó leszek katonának,
Rabja lettem széles e nagy világnak.

***

Jobbágytelki piros párizs,
Hej piros az én rózsám is.
Szép az alma az ágtetőn,
De százszor szebb a szeretőm. Csuhajja

Szép a falu, s a vidéke,
Dolgos kezű jámbor népe.
Szebb ott még a fűzfa ág is,
Mint máshol a gyöngyvirág is. Csuhajja

Kekecs alatt van egy vályú,
Abból iszik háromszáz juh.
Én vagyok a víz merője,
Barna kislány szeretője. Csuhajja

***

Ifijúságom telik el,
Azér a szívem hasad el.
La-la...
Ifijúság gyöngykoszorú,
Ki elveszti de szomorú.
Az anyád ragyogós csillaga.

Édesanyám rózsafája,
Én vagyok annak egy ága.
La-la...
Kihajlottam az utcára,
Leány legény bosszújára.
La-la...

Virágzik a cseresznyefa,
Szeben virít a rózsám arca.
La-la...
Rózsám arca télbe nyárba,
Legvirítóbb a határba.
La-la...

***

Ződ fuszulyka konkorodik,
Balla Anti házasodik.
Azt se tudja kit vegyen el,
Kondor Marit ...

Nézz ki Anti ablakodon,
Ki sétál az udvarodon.
Kondor Mari köntösösön,
Tied lesz az örökösön.

***

Addig megyek, addig járok,
Míg szeretőre találok.
Ha szeretőre találok,
Soha meg se házasodok.

***

Én Istenem minek élek,
Ha a semmitől is félek.
Száraz levél megzörrenik,
Bennem a vér meghidegszik.

El is mennék itt is ülnék,
Bánatimból kitérülnék.
Bánataim sokak nagyok,
..

Én Istenem add megérnem,
Kit szerettem azzal élnem.
Mert hogyha azt meg nem adod,
Felakasztom én magamot.

***

Ha megérem jövendőmet,
Szántok a felső mezőbe.
Ej, haj vetek búzát, vetek árpát,
Közepébe piros rózsát.

Piros rózsa ne virágozz,
Értem babám ne várakozz!
Ej, haj, ha utánam várakozol,
Soha meg sem házasodol.

Szeg oldalán rozmaringszál,
Leányoké lesz menyország.
Ej, haj, mer a leány piros rózsa,
Kétszer nyílik az ablakba.

Szeg oldalán tövisbokor,
Legényeké lesz a bokor.
Ej, haj, mer a legény büdös gomba.
Kidobják a szemétdombra.

Album:

Bekecsalja-Marosmente

kiadó:
Szerzői kiadás
kiadás éve:
2003

Majorosi Marianna - ének
Nagy Zoltán - cimbalom, furulya, ének, köszöntő
Csávás Attila - brácsa, esz-klarinét, tárogató, ének
Vavrinecz András - hegedű, ének
Nagy András - bőgő, ének

Vendégek:
Balla Antal Jobágytelkéről - ének, köszöntő (1, 6)
Bóné Sándor Vajdaszentiványból - cimbalom, tangóharmonika (8, 9)
Barcza Zsolt Kecskemétről - tangóharmonika (7)
Nagy Zsolt Budapestről - brácsa (7)