20. évfordulóját ünnepelte a Pántlika Néptáncegyüttes

Az esten felidézték a múlt legszebb pillanatait egy rövid kisfilmmel, míg a zenés produkciókban a Bojtár Együttes és a sormási dalárda közreműködött.  

Az idén 50 éves Kanizsa Táncegyüttes alapítói 2002-ben hozták létre a Pántlika Néptáncegyüttest, közülük három tag a mai napig aktív részese a csoportnak. A táncegyüttes legfőbb célja a népművészet ápolása, továbbvitele - emelte ki Kámánné Szép Terézia, a VOKE igazgatója.

– Még mindig három alapító tag táncol a mostani csoportban is. Nagyon aktív közösség. Határon innen, határon túl büszkeségeink, hisz Nagykanizsa város és a VOKE Kodály Zoltán Művelődési Ház jó hírnevét öregbítik. Rengeteg felkérésnek tesznek eleget, hihetetlen aktív a csoport, ők még a próbákon kívül is találkoznak, szinte baráti kapcsolatok alakultak ki, és mindenük a zene és a tánc – tudtuk meg Kámánné Szép Teréziától, a VOKE Kodály Zoltán Művelődési Ház igazgatójától.

Zsiga István és a Feszt házaspár azok az alapítók, akik a mai napig táncolnak a csoportban.

– A harmincadik évfordulója volt a Kanizsa Táncegyüttesnek, amikor jött az ötlete Olasz Józsefnek, hogy egy tánc erejéig álljunk újból össze a régi tagokkal, és igazából a Pántlika Tánegyüttes akkor alakult meg. Annak ugyanúgy alapító tagjai vagyunk, mi hárman, azóta jöttek fiatalabbak is, az életkorunk 22-től 70 éves korig van, elég vegyes. De azt hiszem, hogy itt a korkülönbség nem akadály – mondta el stábunknak Feszt Attiláné alapító tag.

A kezdetekkor Papp Csilla karolta fel a táncosokat, majd Vizeli Dezső, aki már 7 éve az együttes művészeti vezetője.

– Változatossá tesszük a mai műsort, erdélyi és magyarországi táncokat láthat a közönség. Kalotaszegi és Küküllő menti, nyárádmenti forgatós, akkor lesz moldvai táncunk, Magyarországról pedig Sárköz, és Zala – mondta el  VIzeli Dezső, a csoport művészeti vezetője.

A jubileumi gálaműsorról bővebben beszámolunk a ma esti, A mi portánk magazinműsorunkban.

K.B.V.

text