Kérdéseinkre Sipos János, az MTA Zenetudományi Intézetének professzor emeritusa, a Zeneművészeti Egyetem tanára, a Magyar Művészeti Akadémia tagja válaszol.
A második napon megtelt az Agora és a rendezvénysátor. A XIV. Forgórózsa Fesztiválon a gyermekprodukciók, a néptáncversenyen és a kézműves programok egyaránt bizonyították, hogy a hagyományőrzés továbbra is élő és népszerű.
Hatalmas mérföldkőhöz érkezett a Kiscsászta Néptáncegyüttes, miután a szakmai zsűri a legmagasabb, arany minősítéssel jutalmazta a produkciójukat az Örökség Észak-magyarországi Regionális Gyermek és Ifjúsági Néptánc Fesztiválon.
A Lépj a Virtus nyomába – erdélyi gyermek- és ifjúsági legényesversenyre május 23-án kerül sor.
Május 29-én 14:30-kor búcsúztatják Sebő Ferenc előadóművészt, zeneszerzőt, a táncházmozgalom egyik elindítóját a Farkasréti temető ravatalozójában
Füle
Sebő Ferenc neve önmagában is hitelesítette ezt a fajta táncházi kultúrát, hiszen korábban az alapítvány egyik kurátora is volt
Csaknem hatvan produkció, több mint száz gyerek és fiatal
Egyre több a fiatal
A IV. Németh László Néptánctalálkozó és Fesztivál mezőnye meglehetős erős és egyre fiatalabb a zsűri szerint.
Első alkalommal rendezték meg a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Néptáncfesztivált, ahol tíz néptánc együttes mutatta meg, milyen is a magyar virtus.
Második alkalommal telt meg a karcagi Mesekocsma, ahol a népmese és a kocsmai hangulat találkozik
Az elismerést évente egy 35 év alatti, Vas vármegyéhez kötődő művész kapja az öttagú kuratórium döntése alapján.
A Hagyományok Háza idén újra megszervezi a Táncház Napját: május 9-én szombaton újra a táncházé a főszerep a Liszt Ferenc téren.
Negyvenötödik alkalommal rendezték meg a hétvégén a Budapest Sportarénában az országos táncháztalálkozót, a magyar népzene és néptánc nagy ünnepét.
Pamjav Horolma Magyarországon élő mongol igazságügyi genetikus, a Nemzeti Szakértői és Kutató Központ Genetikai Szakértői Intézet munkatársa. Hobbija az őstörténet, valamint a populációk és a népek közötti kapcsolatok feltérképezése.
Egy éven át, minden héten bemutatunk egy arcot a Kallós-örökség mai, élő közösségéből: munkatársakat, művészeket, oktatókat, tanítványokat, gyűjtőket, támogatókat.
Egy súlyos betegség alatt a néptánc és a népzene jelentette a kapaszkodót Herdon Balázs számára – ez az út pedig egészen a Campus Fesztivál színpadáig vezette.
Tánc világnapi díjak
:Április 29-én, a tánc világnapján a Nemzeti Táncszínházban gyűltek össze a szakmai képviselői, hogy átfogó képet adjanak a táncélet aktuális helyzetéről ..
Interjú Balázs-Bécsi Gyöngyivel, az MMA Erdélyi tagozatának társelnökével
Kovács Tamás a Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium népzene tanszakán tanul, ahol a magyar népzenei hagyományok elsajátításával és bemutatásával foglalkozik.
Úgy tekintem, hogy ő most is létezik, csak nem vagyunk abban a helyzetben, hogy találkozhassunk, beszélgethessünk. - Pávai István
Még talán 24 óra sem telt el azután, hogy az idei Táncháztalálkozón a prímás lekerekítette az utolsó hangot, a táncosok megölelték egymást, amikor Sebő Ferenc elhunyt.
Berán István
Ő egy olyan művész- és tudósegyéniség volt, aki mindig két lábbal állt a földön. Sosem szállt el magától, működött az önreflexiója. - Berán István
Egy erdélyi magyar néptánc és a rock and roll rokonsága
Éppen tíz éve interjúztunk vele, akkor a magyar népzene és néptánc európai kapcsolatairól és sajátosságairól kérdeztük. Ezzel a beszélgetéssel idézzük fel most az emlékezetét.
Ehunyt Sebő Ferenc
„Sebő Feri a népzene megújulásának kulcsfigurája volt. Egy olyan személyiség, aki pontosan tudta, hogy ennek a zenének milyen értékei vannak, és hogy ezt az értéket hogyan lehet közvetíteni” – fogalmazott lapunknak Hamar Dániel
Grecsó Krisztián emlékezik Sebő Ferencre
Drága Feri, nem tudok elég hálás lenni. Te tettél versolvasóvá, és ezt nem győztem hangsúlyozni, leírni, elmondani interjúkban, videókban,






















