A Hagyományok Háza Puvásztā – Paramicsa – Mese. A cigány népmese a közművelődésben címmel rendez egész napos szakmai konferenciát november 22-én, amely a cigány mesemondás kulturális, pedagógiai és közművelődési szerepét vizsgálja. A rendezvény célja, hogy párbeszédet teremtsen kutatók, pedagógusok, mesemondók, kulturális szakemberek és a témában érdekelt közösségek között. A háromnyelvű cím – beás, lovári és magyar – a cigány népmese sokszínűségére és a közös kulturális értékekre utal.
A konferencián néprajzkutatók, antropológusok, nyelvészek és kulturális közvetítők tartanak előadásokat a cigány mesekincs hagyományairól, a magyar népmesével való kapcsolódási pontokról, valamint a mesék szerepéről a nevelésben és a közösségépítésben. A szakmai program részeként oláh-cigány, beás és romungró mesemondók is fellépnek, bemutatva az élőszavas mesemondás hagyományos formáit.
A nap végén a Paramisi Társulat A három muzsikus című előadása lesz látható.
Klitsie-Szabad Boglárka, a Hagyományok Háza Tudományos és Közművelődési Szakcsoportjának szakmai munkatársa, az esemény egyik szervezője hangsúlyozta: „A konferencia címe is utal rá, hogy mind az oláh-cigány, mind a beás és a romungró közösségek mesehagyományát is kiemelten fontos kulturális örökségként kezeljük. Fontos, hogy erről a gazdag hagyományról közösen gondolkodjunk, és olyan párbeszédet teremtsünk, amelyben minden közösség tudása és tapasztalata egyenrangúan jelenhet meg.”
A konferencia szervezői szerint az elmúlt években jelentősen nőtt az érdeklődés a cigány mesemondás iránt a mozgalomban, az oktatásban és a közművelődésben. A szakmai diskurzus egyre több olyan kérdést vet fel, mint a cigány mesekorpusz jellemzői, a mesék használhatósága a nevelés különböző területein, valamint a hiteles kulturális közvetítés lehetőségei. A rendezvény ezekre a kérdésekre kíván választ adni, és bemutatni a Kárpát-medencében működő jógyakorlatokat.
A programra pedagógusokat, kutatókat, hallgatókat, mesemondókat, közművelődési szakembereket és minden érdeklődőt várnak, akik fontosnak tartják a cigány népmese kulturális értékeinek megőrzését és továbbadását.
A Hagyományok Háza számára ez a konferencia nem csupán egy újabb szakmai állomás, hanem egy olyan találkozási tér megteremtése, ahol a cigány mesemondás élő hagyománya méltó figyelmet kap, és valóban áthidalja a közösségek közötti távolságokat. A rendezvény a kölcsönös tisztelet és tudásmegosztás keretei között teremti meg annak lehetőségét, hogy a különböző kulturális nézőpontok találkozzanak, és a cigány/roma szövegfolklór kortárs jelentősége árnyaltabban jelenhessen meg a szakmai diskurzusban.
