Pendely perdült, szoknya libbent, csizma dobbant a Mátyus Néptánccsoport éves gáláján. Nehéz szavakban visszaadni azt a szenvedélyes, izgalmas, színes táncszínházat, amelyet a felsőszeli néptánccsoport varázsolt a színpadra a 12. gálán. Ismétlődő vastaps és a közönség öröme volt a jutalom.
„A tizenkettedik felsőszeli Mátyus gála saját szervezés, hagyománya van már ennek a műsorestnek a Mátyusföldön, mi pedig szeretnénk megmutatni, hogy jó nagyra nőtt a Mátyus – kezdi beszélgetésünket a csoport művészeti vezetője, Domján Máté Sándor, akiben hihetetlen erő és lendület lakozik.
Ezt az energiát csepegteti át a csoport összes tagjába, és mint mondja, a legkisebbekre a legbüszkébbek, hiszen minden félelem nélkül, az összes tudásukat bevetve mennek fel a színpadra táncolni. A Mátyus gála alapműsorát a művészeti vezető a szakmai vezetőkkel, Molnár Beátával és Domján Denivel együtt állította össze.
„A Mátyus jelenleg több csoportból áll, itt vannak a Tipegők, a Topogók, a Höcögők és a felnőtt csapat. Gyakorlatilag nevelési piramisban dolgozunk – minden korosztály számára kitűzzük azt a célt, a tudást, amelyet jó, ha elsajátítanak a néptánc terén” – magyarázza a gála előtt Domján Máté.
A Tipegők, a legkisebbek polgári táncokkal készültek a nagy műsorra, a Topogók csallóközi csárdással, a Höcögők pedig kalocsai, szilágysági és gömöri táncokkal. A felnőttek a nyárád-menti táncokkal remekeltek, valamint komoly tudást szereztek a tardoskeddi kultúrából, amelyet több mint egy éven át kutatott a csoport. A gála során szem nem maradt szárazon, a szülők és rokonok büszkén nézték a családok gyermekeit a színpadi remekmű során, a felnőttek is minden energiát és lendületet elhoztak a gálára. A felsőszeli kultúrház talán összes szem porát felverték a csizmák dobogásával. A nézői szemetek pedig gyönyörködtette a színpompás népviseletek perdülése, libbenése.
Duhaj fiúk vagyunk ám – nevet fel a Domján Máté – éppen ezért a gála nyitánya egy férfitánc – ezzel is meg akartuk mutatni, hogy a néptánc is tudja követni a világ gyorsulását. Mivel több esemény gyorsan pörög a színpadon, inkább egyveleg ez a gála, nem egy pontos történeti koreográfia. Nincs tematika, mindig az a cél, hogy megmutassuk, mit tanultunk, és igyekszünk mindenkire rászabni azt, ami a legjobban a passzol számára a táncban.
A talpalávalót a táncosoknak a Bendő zenekar húzta, ők a Mátyus állandó zenei közreműködői, most azonban Zsoldos Viki hangjával kiegészülve elevenítették fel az igazi közösségi népi kultúrát Felsőszeliben.
A gálát Lóczi Dávid, táncos nyitotta meg.
Sokat készültünk erre az estére, ragadt a cipőnk a próbaterem padlójához, és volt, hogy annyit nevettünk, hogy meg kellett állítani a zenét is. Nem csupán egy koreográfiát, de történetet, barátságot, odafigyelést, egyszerre dobbanó szíveket és lábakat láthat a közönség”
– mondta a fiatal táncos a Mátyushoz való kötődéssel kapcsolatban.
Domján Máté ünnepi gondolatokkal és rövid éves beszámolóval egészítette ki az est szövegét. Nagyszombat megye támogatásának köszönhetően a felnőtt Mátyus az idén Törökországban vett részt egy művészeti fesztiválon, és képviselte Szlovákiát. Nagy szó ez egy régiós néptánc-társulattal kapcsolatban.
A táncosokat nagyon sokan jöttek el megnézni, már a nyilvános főpróba is színig megtöltötte a felsőszeli kultúrotthont, de a gálán egy tűt sem lehetett volna leejteni – főleg, hogy az előadás interaktív is volt – a táncosok többször a közönség közvetlen közelében tapintottak rá a népi tánc lényegére.
A jelenlevőket Gubík László, a Magyar Szövetség országos elnöke is köszöntötte.
Isten éltesse a Mátyus néptáncműhelyt. Mindig lenyűgöz, amit ezek a fiatalok csinálnak a színpadon. Valami olyasmit kellene nekünk a Felvidéken nagyban összehozni, amit kicsiben a Mátyus közösségében sikerült – összetartó közösséget, intézményeket, a fiatalok elégedettségét és boldogságát és elérhető, biztató jövőképet. Ha ezt nagyban meg tudjuk valósítani a Felvidéken, akkor nagy baj már nem érheti a felvidéki magyarságot”
– köszöntötte a Mátyust a Magyar Szövetség országos elnöke.
Berényi József, Nagyszombat megye első alelnöke jó szívvel szólt a Mátyushoz. Minőséget, kultúrát, hagyományokat elevenítenek meg ezek a táncosok, akik egyértelműen a Mátyusföld büszkeségei.
A megye alelnökének a professzionalizmus szó jut elsőre eszébe a csoporttal kapcsolatban, mint mondta, szerinte Európa összes színpadán megállná a helyét a művészeti csoport.
A Mátyus éves gálája után sem mentek haza a táncoslábú emberek. Táncház várta őket Lakatos Áronnal és zenekarával.
