Három évtized néptánccal, önkéntes munkával, ezer kilométeres turnékkal, barátságokkal, újrakezdésekkel és generációkat összekötő közösséggel – a Szarkaláb Néptáncegyüttes november 21-én ünnepli fennállásának 30. évfordulóját. Pillich Balázs, a kolozsvári együttes alapító tagja, jelenlegi vezetője olyan történeteket idézett fel a Krónikának, amelyek nem csupán egy társulat életéről szólnak, hanem az erdélyi magyar néptáncos világ elmúlt három évtizedének tükrei is.
A Szarkaláb története nem egy nagy rendezvényen kezdődött, hanem néhány, a tánc iránt rajongó kamasz döntésével. Miközben a ’90-es évek elején például a kolozsvári Brassai Sámuel Elméleti Líceum már létezett néptánccsoport, az Apáczai-gimnáziumban hiányzott a szervezett táncoktatás. A kezdeményezés belülről jött: néhány diák szeretett volna táncolni és közösséget teremteni.
Előbb Pillich Balázs nővére, majd később ő maga is átkerült az Apáczai Csere János Líceumba a Brassai Sámuel Elméleti Líceumból, amely számára a hiány hamar világossá vált, hiszen a Brassaiban már beleszerettek a néptáncba.
Így született meg az ötlet, hogy legyen egy saját csoportjuk az iskolában. Ebből a kezdeményezésből nőtt ki az a kicsi diákcsapat, amely 1995 novemberében vette fel a Szarkaláb nevet, és ettől számítják az együttes hivatalos indulását.
„Teljesen laikusan próbálkoztunk, a 90-es évek elejéről beszélünk – minden amatőr szinten működött” – idézte fel lapunknak. Ehhez társult még, hogy a családja által alapított Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány később jelentős hátországot adott, bár akkor még maguk sem sejtették, hogy évtizedek elteltével milyen kulcsfontosságú lesz a kapcsolat.
A névkeresés is közösségi kezdeményezésből született: ötletbörze után választották a Szarkalábat, mert akkoriban Erdélyben nem működött ilyen nevű együttes.
A következő években pedig sorra érkeztek a meghívások: konferenciák, kisebbségi találkozók, fesztiválok. A legelső nagy út 1995-ben Brăilára vezetett, ahol egy teljes, néptáncosoknak fenntartott vonatvagonban utazhattak együtt a Bogánccsal – innen datálódik a két néptáncegyüttes közötti barátság is.
Az Apáczai sokáig adott otthont a csoportnak, de állandó terem nélkül nehéz volt működni. Hol a mateklaborban, hol egy kicsi osztályteremben próbáltak, gyakran padokat cipelgetve, átrendezve a termet.
Szakadás, újrakezdés és szakmai építkezés
A csoport életében a legnagyobb fordulópont 1999-ben következett be: belső feszültségek miatt szakadás történt, és az együttes szinte megszűnt. „Felbomlás előtt álltunk, nulláról kellett újraépíteni mindent” – mondta Pillich Balázs.
A Szarkaláb tagjai lelkesen készülnek az együttes harminc éves szülinapjára
Ekkor már jórészt egyetemisták voltak a Szarkaláb táncosai, ami egyszerre jelentett lehetőséget és komoly kihívást is.
Az egyetemista lét természetéből fakadóan a csoport összetétele folyamatosan változott: a fiatalok néhány évre Kolozsvárra költöztek, csatlakoztak a táncegyütteshez, majd amint lediplomáztak, hazamentek vagy továbbálltak.
Emiatt soha nem alakulhatott ki egy hosszú évtizedeken át együtt maradó, állandó mag, mint más, helyi kötődésű kolozsvári csoportoknál. A Szarkalábnak évről évre új tagságot kellett építenie, és mindig alkalmazkodnia kellett ahhoz, hogy éppen hányan maradnak a városban. Voltak időszakok, amikor bőséges volt az utánpótlás, és egyszerre sok tehetséges, lelkes fiatal érkezett az egyetemre – ilyenkor nagy létszámmal, erős közösséggel tudtak dolgozni.
Máskor viszont annyira megfogyatkozott a tagság, hogy csak néhány párral tudták fenntartani a próbákat és a műsorokat. A létszám folyamatos hullámzása miatt minden új generációval újra kellett építeni a csapatot, a koreográfiákat és a közösséget is.
Mindezek ellenére a Szarkalábnak sikerült olyan, egyetemistákból álló magot kialakítania, amely több éven át összetartott – voltak, akik akár tíz-tizenkét évig is aktív tagok maradtak, és ők adták a gerincét azoknak az időszakoknak, amikor az együttes igazán megerősödött.
Tóth Gödri Iringó
