Ha valóban tökéletes hangszert szeretnénk, általában három évet vesz igénybe egy gardon elkészítése – mondta Tankó Előd. A gyimesbükki népi hangszerkészítő részletesen kifejtette a Krónikának, hogy milyen szempontokra kell odafigyelni a fa kiválasztásakor, megmunkálásakor, kitérve a gyimesi népzene egyik alapvető hangszerének hangolására, a gardon leggyakoribb használatára.
A gyimesi csángók különleges kísérőhangszerének hagyományát viszi tovább Tankó Előd, aki a csellóra emlékeztető, ütővel és „csipkedéssel”, pengetéssel megszólaltatott ütőgardon készítésének folyamatába avatta be a Krónika olvasóit. Mint mondta, az első és legfontosabb lépés a tökéletes fa kiválasztása: ideális esetben ez a fa a településtől távol, a hegyek között nőjön, kemény talajon, ahol hosszú ideig tart a fagyos időszak.
„Ezek a körülmények lassú növekedést eredményeznek, aminek köszönhetően a fa szerkezete sűrűbb és tömörebb lesz – ez elengedhetetlen a hangszer jó rezonanciájához. A kivágást tél idején szokás elvégezni, és különösen fontos, hogy a fa ág- és csomómentes legyen, mivel ezek rontják a hangzást és a hangszer esztétikáját is. A kivágás után csak az egyenes törzsrészt használjuk fel.
Ezt a hegyekben már méretre vágjuk, lehetőség szerint a hangszerhez szükséges hosszúságban – általában másfél méteres darabokra –, így csökkentve a szállítás közbeni sérülés esélyét (repedés, hasadás). A fa szállítása során különösen óvatosan kell eljárni, mintha egy kisbabát vinnénk: nem érheti ütés, sérülés”
– magyarázta a gyimesbükki népi hangszerkészítő. Hozzátette, ezt követően a törzset pontosan középen kell kettéhasítani, de a fa belsejében futó szál – a bél – nem kerülhet bele a hangszerbe, mert az később repedést okozhat. Ezt a részt – általában egy másfél-két centiméteres csíkot, deszkát – eltávolítják. Végül a gardon testét a kéreghez közelebb eső részekből készítik el, mivel ezek a legalkalmasabbak a hangszertest kialakításához.
A gyimesi tanító rámutatott, egy gardon elkészítése általában három évet vesz igénybe, ha valóban tökéletes hangszert szeretnénk. Mint kifejtette, a munka az alapanyag gondos előkészítésével kezdődik: a kiválasztott fáról eltávolítják a kérget, majd a belső oldalára sablon segítségével felrajzolják a hangszer pontos formáját. Ezután következik a forma kivágása. A fa szerkezete ilyenkor már jól látszik, és elengedhetetlen, hogy szimmetrikus legyen – a középtengelytől balra és jobbra ugyanazt a mintázatot kell mutatnia. „A fa megmunkálásához különböző eszközöket használunk: nagy és kis kapacsokat, fűrészeket, és ezek segítségével kialakítjuk a gardon testét, amely ekkor még 3-4 cm falvastagságú.
Ezt a vastagságot azért hagyjuk meg, hogy elkerüljük a repedést. Ha mégis hajlamos lenne repedni, akkor a fát olajos hordóban főzzük, hogy a szerkezetét stabilizáljuk.
A formázás után a fadarabokat 1,5–2 évig szárítjuk, csak ezután következik a finom megmunkálás. Ekkor már vésőkkel, kisebb kapacsokkal, kaparókkal dolgozunk, és kialakítjuk a végső falvastagságot, amely 1–1,5 cm” – magyarázta a fiatal hangszerkészítő.
Kiemelte, fontos, hogy háromféle fát használnak a gardon elkészítéséhez:
rezgőnyár vagy juhar a testhez – ezek jó rezonanciájú, tömör fák;
fenyő – szintén sűrű, tömör, lehetőleg köves talajú területen nőtt, csomómentes;
bükkfa – Gyimesben is előfordul; a kulcsok, nyelv, láb és húrfogó készítéséhez ideális, mert jó tartást biztosít.
Tankó Előd arra is kitért, hogy a húrok juhbélből készülnek, egy méter hosszú húrhoz kb. 28-30 méter juhbélre van szükség, amit nyersen, több rétegben tekernek össze, és fokhagymával kezelnek. A fokhagyma természetes ragasztóként segít, hogy a szálak összetapadjanak, így a húr sokáig használható marad. „A gardonra négy ilyen húr kerül, majd következik a hangolás. Ezt egyvonalas D (Re) hangra végezzük, 440–445 Hz közötti frekvenciára, a használt zenei környezettől függően. Szabadtéri eseményeken célszerű kissé magasabbra hangolni, hogy a hang erőteljesebb legyen, és jobban érvényesüljön a tömegben.
Fontos megemlíteni, hogy a gardon ritmushangszer: nem dallamot, hanem ritmust ad a zenének” – részletezte a gyimesbükki kántor.
Mint mondta, elsősorban népi zenekarok számára készülnek ezek a hangszerek, de nem kizárólag: óvodák, iskolák, kultúrotthonok és különböző egyesületek részéről is gyakori az érdeklődés. „Különösen gyerekek körében kedvelt, hiszen ritmustanuláskor remekül használható. A tanítók és óvónők is szívesen alkalmazzák, mivel a hangszerhez tartozó gardonpálcával bátran rá lehet ütni – nem sérülékeny, ugyanakkor ősi, mély zúgó hangja van, amit a gyerekek nagyon élveznek. Így a gardon nemcsak a népzene világában, hanem oktatási és közösségi célokra is széles körben használható” – mutatott rá a fiatal pedagógus.
Tankó Előd arról is beszélt lapunknak, hogy a gyimesi közösség rendkívül élő és elkötelezett a hagyományos események iránt. „Az iskolai tanév mindig egy évnyitó ünnepséggel indul, ahol rendszerint népi hangszerek – különösen hegedű és gardon – is megszólalnak.
Ez nem véletlen, hiszen a gyimesi népzene három alapvető hangszere a hegedű, az ütőgardon és a pásztorfurulya.
A gyimesi hegedű különlegessége, hogy öt húrja van – a szokásos négyen felül egy extra, úgynevezett »zengő A-húr« is rákerül, amit a többi húr alá szerelnek. Ez erőteljesebb, telt hangzást biztosít. A gardon ritmushangszerként elengedhetetlen, míg a furulyák különböző hangolásban kerülnek elő” – magyarázta az orgonán, zongorán, hegedűn, népi és klasszikus furulyán, gardonon játszó tanító.
Mint kifejtette, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének támogatásával számos hagyományőrző eseményt szerveznek Gyimesbükkön, például bálokat a szüret, farsang, húsvét időszakában, nyári gyermektáborokat, vallásos és közösségi rendezvényeket. Ezeknek az eseményeknek rendszerint nemcsak kísérője, hanem meghatározó eleme is a hagyományos zene, amely a Gyimesben szorosan összefonódik a közösségi élettel.
Bede Laura
