Csipkeszegi táncház

Múzeumokkal, közösségi eseményekkel őrzik a széki népi kultúrát

Minden korosztály számára kínál programot a mezőségi Széken található Csipkeszegi és Forrószegi táncház, legyen szó táncbemutatóról vagy -oktatásról, tárlatvezetésről, az állandó fotókiállítás megtekintéséről vagy a rendszeresen szervezendő táncházakról. Michel van Langeveldnek, az épületegyüttes létrehozójának halála után az értékmentő munkát a családja folytatja. Nevelt fia, Dániel Botond felidézte a Csipkeszegi táncház történetét a Krónikának, kitérve a látogatási lehetőségekre, a fiatal generáció érdeklődésére.

A magyar kultúra, valamint Szék gazdag tánctörténelmének megőrzésében vállal továbbra is szerepet a Csipkeszeg Alapítvány, amelynek létrehozója, Michel van Langeveld – közismert nevén Holland Mihály – idén januárban hunyt el 65 évesen. Nevelt fia, Dániel Botond a Krónika érdeklődésére felelevenítette az előzményeket. Mint mesélte: holland nevelőapja még a 80-as években látott néhány fotót Székről és az ottani táncházakról egy amszterdami antikváriumban

 – Korniss Péter világhírű magyar fotóművész képeit –, és ezek annyira elvarázsolták, hogy elhatározta: egyszer elutazik a mezőségi településre.

„A néptáncot és a népi kultúrát mindig is szerette, de a széki világ ragadta meg leginkább, ezért később úgy döntött, ide is költözik. A 2000-es évek elején megvásárolt egy házat, amelyben egykor a Csipkeszegi táncház (Szék 3 hosszú utcából áll: Felszegből, Csipkeszegből és Forrószegből; mindhárom utcának külön táncháza volt – szerk. megj.) működött – igazi különös egybeesésként.
 Éveken át gyűjtött mindenféle népi tárgyat; legnagyobb kincse egy mintegy 650 párból álló széki csizmagyűjtemény lett.
2010-ben végleg elhagyta Hollandiát, és amikor elkészült a széki ház, ideköltözött. A Csipkeszegi táncházból múzeumot alakított ki, emellett létrehozott egy úgynevezett padlásmúzeumot – a fonó és táncház múzeumát –, illetve megvásárolta és teljesen újjáépítette a Forrószegi táncházat, ahol Korniss Péter fotókiállítása kapott helyet. Emellett egy nagy táncházcsűrt is létrehozott, amelyben a csizmagyűjtemény jelentős része található” – ismertette az épületegyüttes történetét Dániel Botond.

Mint kifejtette, nevelőapja mindezt azért hozta létre, hogy megőrizze a mára sajnos hanyatló széki népi kultúrát és táncházhagyományt.
 Rengeteget tett a faluért és azért, hogy minél többen megismerjék Széket.
Halála óta édesanyámmal és a barátnőmmel folytatjuk az általa elkezdett munkát. Amikor nagyobb csoport érkezik hozzánk a múzeumokat megtekinteni, gyakran kérnek táncbemutatót, ilyenkor hívunk néhány széki fiatalt és zenészt, hogy megmutassák a hagyományos táncokat. Ugyanakkor szálláshellyel is rendelkezünk, édesanyám vezeti a Csipkeszeg vendégházat, én foglalkozom a csoportokkal, foglalásokkal” – részletezte a széki fiatalember.

A látogatók kapcsán rámutatott, a legtöbb turista Magyarországról és Erdély különböző részeiről érkezik, de a világ számos országából is jönnek érdeklődők – többek között Amerikából, Németországból, Hollandiából, Spanyolországból, Olaszországból és Angliából.
 

„A Covid-járvány előtt kimondottan jó szezonjaink voltak; utána egy-két évig jelentősen visszaesett a forgalom, de most már évről évre folyamatosan javul. Mivel itt lakunk, bárkit szívesen fogadunk bármikor, de a nagyobb csoportok általában előre egyeztetnek velünk” – mondta Dániel Botond.

Arra a kérdésünkre, hogy mennyire mutatkozik érdeklődés a fiatal generáció részéről a széki népi kultúra megismerésére, továbbéltetésére, azt felelte: hála Istennek egyre nagyobb az érdeklődés a fiatalok részéről. Ezt bizonyította az a szeptemberi táncház is, amelyet Michel van Langeveld emlékére szerveztek, és ahová elmondása szerint nagyon sok gyerek jött el táncolni, ami igazán meglepő volt számukra.

A Csipkeszegi és Forrószegi táncház tehát minden korosztály számára kínál programot, legyen szó táncbemutatóról vagy -oktatásról, tárlatvezetésről, az állandó fotókiállítás megtekintéséről vagy a rendszeresen szervezendő táncházakról, melyek időpontjairól az alapítvány, valamint a Kolozs megyei vendégház Facebook-oldalán értesülhetnek az érdeklődők.

 Bede Laura

text