Három esztendős kotlóval érkezett meg a Csillagrege

Kevés a kifejezetten adventi vagy karácsonyi népdal, kár lenne azt a keveset veszni hagyni – ez a gondolat motiválta Balatoni Kata néptáncpedagógust és neveléstudományi kutatót, az Így tedd rá gyermekfoglalkozási program gazdáját, hogy elmélyüljön a témában.

Többéves kutatómunkájának gyümölcse a Csillagrege: Advent a Kárpát-medencében című könyv. A páratlan adventi gyűjtemény közel 50 dalt, több mint 30 mondókát és köszöntőt tartalmaz a Kárpát-medence egész területéről. Több somogyi gyűjtés is helyet kapott benne, ilyen az „ Ó, ó, ó, három esztendős kotló” című népdal. A könyvet csütörtökön mutatták be a Takáts Gyula könyvtárban a több mint félszáz érdeklődőnek, a Fésűs Éva Központi Óvoda és a Toponári Tagiskola gyermekeinek közreműködésével. 

– Rendkívül izgalmas volt a könyv összeállítása, mert a magyar örökség az advent témájában is gazdag, volt tehát miből szemezgetni, ezért pedagógusként és édesanyaként is megszűrtem a dalokat és mondókákat – mondta a szerző. A kötet a szövegek mellett kottákat is tartalmaz, valamint egy QR-kódot, amelynek segítségével 46 lejátszás tölthető le. Az alkotó a könyv folytatását tervezi, a többi ünnepkörre szabva. 
 
 

KG

text