20 év + 1% támogatás + 100% népzene = Folkrádió

2023. május 24-ig

Kedves Barátaink!

20 éve dolgozunk alapítványi keretben, önkéntesként, szabad időnkben a Folkrádió.hu népzenei portál működtetésén. Köszönjük mindenkinek, aki részt vett ebben a hatalmas munkában. Különösen hálásak vagyunk szűkebb csapatunk tagjainak, akik sok éven keresztül dolgoztak az alapítványnak

Köszönetet mondunk azoknak is, akik szakmai segítséget adtak, hangfelvételekkel bővítették a hangtárunkat, eseményekkel gyarapították a Folknaptárt, fotókat osztottak meg a Galériában, dalszövegeket küldtek be, vagy részt vettek a Folklista és a Fórum diskurzusaiban az elmúlt 2 évtized során.

Több mint huszonnyolcezer esemény, nyolcezer szemlézett cikk, hétezer dalszöveg vamint tízezer követő fémjelzi fejlődésünket.

Az önkéntesek munkája, a pályázati támogatások és az egyéni adományok nélkül mindez nem jöhetett volna létre. Köszönet ezért támogatóinknak, köztük azoknak is, akik az SZJA 1%-val segítik az alapítványt minden évben.

Segítenél a Folkrádió fenntartásában? Adód 1%-ának felajánlásával nemcsak anyagi támogatást nyújthatsz, hanem megerősítheted a csapatunkat, hogy van értelme a Folkrádió működtetéséért és fejlesztéséért végzett önkéntes munkánknak.

Idén május 20-ig nyilatkozhatsz arról, hogy adód 1%-ával melyik civil szervezetet szeretnéd támogatni. Élj ezzel a lehetőséggel és irányítsd a pénzt egy neked kedves szervezethez! Örülnénk, ha a Folkrádió Közhasznú Alapítványt választanád. 

Adószámunk: 18565449-1-09

20 év - 1%

Sok idő eltelt azóta, hogy először megszólalt a népzene a Folkrádión. Az internetes világ azóta gyökeresen megváltozott, de a népzene iránti szeretetünk változatlan. Úgy érezzük, értelmes volt a munkánk és büszkék vagyunk az elért eredményekre. 

Bízunk továbbiakban is a legjobbakban!

Köszönjük a támogatást!

text

Kapcsolódó oldalak