Erdélyi cigány muzsikusokról tart előadást Boros Lóránd

A Folklórgyűjtők fóruma sorozatban Boros Lóránd néprajzkutató Adatközlőktől barátságokig – Kutatások közép-erdélyi cigány muzsikusok között címmel tart előadást május 17-én a Hagyományok Házában.

Boros Lóránd erdélyi etnográfus, több néprajzi film forgatókönyvírója és rendezője az előadásában a közép-erdélyi cigány muzsikusok körében eltöltött, bő másfél évtizedes résztvevő megfigyeléseit summázza. Az előadás a belső mechanizmusok feltárásáról, megvilágításáról fog szólni, illetve mindarról, ami az emberi kapcsolatokban a leglényegesebb: a barátságról és a szeretetről – olvasható a Hagyományok Háza honlapján. 

Mint írják, a Folklórgyűjtők fóruma című előadás-sorozatukban elsősorban a népzene és a néptánc területén évtizedek óta tevékenykedő folklórgyűjtőket hívnak meg egy-egy olyan előadásra, amely szélesebb érdeklődésre tarthat számot.
Az előadásokra nemcsak a témák szakértőit, hanem minden érdeklődőt szívesen látnak. Meghívott előadóik igyekeznek rövid, tömör, ismeretterjesztő stílusban bemutatni kutatási területüket, előadásuk után pedig mindig van lehetőség a beszélgetésre, a téma közös továbbgondolására, eszmecserére – írja az ismertető.

text