Nagy zenészlegendával bővült az égi zenekar, április 12-én pénteken virradóra, 57 éves korában elhunyt Tóni Rudi, ahogy pályatársa, Nagy Zsolt fogalmaz, "A kalotaszegi brácsás", akit egy hete még a Táncháztalálkozón hallhattunk muzsikálni.
(Fotó: Henics Tamás)
Tóni Rudi 1967. május 21-én született Mérában zenészcsaládba, édesapjától, Tóni Rudi “Kormostól” és Sztojka Jánostól tanult zenélni. Sokat játszott Fodor "Neti" Sanyival, ifj. Árus Ferivel, az elmúlt években pedig Varga István "Kiscsipással" hallhattuk sokat.
Éri Márton brácsás így emlékezik a zenészre:
“A kalotaszentkirályi táborban 1994-ben épp a forgácskúti legényest gyakoroltuk Tóni Rudival. Én ezt már ismertem, hiszen megtanultam a papától (Éri Péter) és Csoóri Sanyitól a zeneiskolában. Így nem is sajátítottam el az egész kíséretet, amit Rudi mutatott, csak egy-két dolgot emeltem ki, építettem be tőle. Emlékszem, jó meleg volt, nyári nap volt, ment az összehúzás, én meg a nyitott ablakban, a párkányon ülve sóvárogtam az udvarra, és játszottam a saját “hibrid” változatomat. Míg a többi vagy 30 tanuló, egyszerre húzták azt, amit Rudi mutatott nekik. Egyszer csak, a hátam mögül valaki azt mondja, és közben megsimogatja a fejem: - Ügyes vagy, Marcikám! Ahelyett, hogy megjegyezte volna, hogy miért nem azt játszom, amit a többiek, megdicsért. Ez egy emlékezetes momentum az életemben, mert megmutatta, hogy valahogy így kell ezt a zenét megérteni: magadévá tenni, majd olyanná formálni, ami rád jellemző. Ráébresztett arra, hogyan lehet az ismert tudással, motívumokkal, akkordokkal valami sajátot létrehozni, ami mégsem idegen az eredetitől.”
-------------------
Idézet Nagy Zoltántól:
Mindegy, mi voltam: voltam az ami,
Egy hang voltam az Isten énekében
És kár lett volna el nem hangzani.
----------------
Temetése Márában volt április 14-én vasárnap:
https://www.facebook.com/folkotthon/videos/1505727250286087