Közel 1000 vendég a VII. Viharsarki Táncháztalálkozón

Felhőtlen öröm uralkodott február 22-én a Petőfi Művelődési Központban. Minden termet pörgős szoknyák, az egyes térségekre jellemző minták, tollas kalapok töltöttek be a VII. Viharsarki Táncháztalálkozón. Talán nem túlzó azt mondani, hogy akik a magyar néptánc világában mozognak az egyik legvidámabb társasághoz tartozhatnak. A hagyományok, a dallamok, a csujjogatás, a kopogós cipők hangja mindenki számára megidézi ezt a derűs világot, legyen résztvevő vagy csupán lelkes néző.

Immár hetedik alkalommal rendezte meg a Békés Megyei Néptáncosok Szövetsége, a Petőfi Művelődési Központ és a Harangos Néptáncegyüttes közreműködésével a Viharsarki Táncháztalálkozót. Sőt, idén mindez kiegészült a II. Dél-Alföldi Regionális Folklór Találkozóval is. Farkas Lilla, a Békés Megyei Néptáncosok Szövetségének elnöke elmondta, mindennek már nagy hagyománya van, az esemény célja pedig, hogy a vármegyei együtteseket bekapcsolja az országos népi tánc világának vérkeringésébe is.

– Ez az esemény sokban hasonlít az Országos Táncháztalálkozóhoz, egy valamivel szűkebb és helyibb jellegű formában. Ennek köszönhetően bárki belekóstolhat abba, milyen is egy ilyen fesztiválon táncolni, bemutatkozni a nagyközönségnek. Ez egy egész napos táncos forgatag, ahol körülbelül 1000 ember fordul majd meg a résztvevő táncosokat, kísérőket és nézőket is beleértve – fogalmazott Farkas Lilla.

 
 A programok már délelőtt elindultak. Interaktív zenés, táncos gyermekprogramok nyitották meg a napot, ahol felépett a NA-KO-MA Banda, de Soós Emőke mesemondó is eljött, hogy varázslatos pillanatokkal szórakoztassa a gyermekeket. Ebéd után aztán elérkezett az idő a gyermekprogramok fő elemeire: szólótánc versenyt, népdaléneklési versenyt, valamint hajfonó versenyt rendeztek a fiataloknak. Vidám tánclépések, borús magyar népdalok, és igazán különleges hajfonatok jellemezték a rendezvény ezen részét. Mindemellett természetesen állandó programokkal is készültek. Volt kirakodó vásár, kézműveskedés, játszóház, melyek nem jöhettek volna létre az önkéntesek nélkül.

– A gyermekprogramokat a télbábu égetése zárta a piactéren, majd délután a felnőttekre vetült a reflektorfény. A Dél-Alföldi Regionális Folklór Találkozó gálaműsorán tizenöt vármegyei, valamint három régiós együttes lépett fel. Ezt követően pedig egy kis meglepetéssel készültünk azoknak, akik az egész napjukat az eseményre áldozták. Kilenc órától nekik játszott a Góbé zenekar a színházteremben – árulta el Farkas Lilla.

 
A táncos forgatag során jobban megismerkedtek egymással a vármegye együttesei, így még inkább elmélyítették egymás között a kapcsolatot. Ugyanakkor sokan már régi ismerősként köszöntötték egymást. A VII. Viharsarki Táncháztalálkozó megmutatta, a néptáncos közösség valóban egy összetartó, vidám társaság. Aki pedig tagja lehet ennek nemcsak a hagyományokat örökíti tovább, de részese egy nagy családnak is. – 
 
Huszárik Dóra

text