A néptánc és népzene különleges örökségünk

A néptánc és népzene különleges örökségünk – hangsúlyozta Sulyok Tamás köztársasági elnök szombaton az Időtálló örökség Gyermek és Ifjúsági Néptáncantológia gálaelőadásán a budapesti Erkel Színházban.

Sulyok Tamás köztársasági elnök beszédet mond a 35 éves jubileumát ünneplő Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület Időtálló Örökség - Gyermek és Ifjúsági Néptáncantológia című gálaelőadásán az Erkel Színházban

Az Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület 35 éves jubileumi előadása fővédnökeként mondott köszöntőjében kiemelte: ahogyan a táncházmozgalom kezdete is a folklórtörténelem mérföldköve volt, az Örökség megszületése is a gyermeknéptánc pedagógia kiemelkedő ünnepnapja lett. Az idő is azt igazolta, hogy a magyar gyermeknéptáncért tevékenykedő erők összefogása sikertörténet – fogalmazott. Kiemelte: a gála a jubileumnak kivételesen ragyogó fényt ad.

„Nemcsak egy káprázatos ünnepi varázslat tanúi lehetünk, hanem egy mély felelőségtudattal megvalósított három és fél évtizedes óriási munkának az eredményességét, és legfrissebb gyümölcseit is láthatjuk ma este” – hangsúlyozta.

MTI

text