„A magyar népzene és a néptánc tudja legjobban bemutatni a nemzeti karakterünket” – hangsúlyozta Rosonczy-Kovács Mihály annak kapcsán, hogy a csárdás hagyománya felkerült az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára.
Decemberben vette fel a csárdás hagyományát az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség Kormányközi Bizottsága a paraguayi Asunciónban zajló ülésszakán. Rosonczy-Kovács Mihályt, a Hungarian FolkEmbassy megálmodóját ennek apropóján arról is kérdeztük, a csárdást külföldön mennyire kötik rögtön a magyar kultúrához.
„A legismertebb magyar szó a világon a Puskás, de sokan a csárdást is hazánkhoz kapcsolják. Általánosságban a magyar népzene és néptánc tudja legjobban bemutatni a nemzeti karakterünket. A szépsége, az ereje, az eleganciája magával ragadja a befogadókat a világ bármely pontján, hát még azokat, akiket be lehet vonni, akárcsak pár lépés vagy némi énekszó erejéig.
Ez a kultúrdiplomáciánk egyik legerősebb eszköze” – hangsúlyozta a népzenész, zenekar-alapító, aki büszke rá, hogy e tevékenységével a civil hivatását egészíti ki; lengyel és olasz politikai elemzőként a Nézőpont Intézet külügyi igazgatója.
A csárdás tánc élő hagyománya 2019-ben került fel a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékére az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság Szellemi Kulturális Örökség Szakbizottságának javaslatára. A nemzeti jegyzékre a dokumentációt a Hagyományok Háza készítette elő, a reprezentatív listára történő felterjesztés koordinátora a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Szellemi Kulturális Örökség Igazgatósága volt.
Rosonczy-Kovács Mihály felidézte, hogy a párizsi Liszt Intézet meghívására ők mutathattak be táncos közreműködőikkel az UNESCO központjában a csárdás kitüntetését ünneplő műsort. A FolkEmbassy által régóta folytatott népzene-diplomácia mibenlétét firtató kérdésre pedig úgy válaszolt, szerencsés esetben egy magabíró nemzet külpolitikájában a nemzeti érdek az egyik legfontosabb szervezőerő.
„Másfelől a nemzeti érdek és néplélek tükröződik egymásban, utóbbi egyúttal a legfontosabb forrása a népdaloknak, népzenének, néptáncnak. Ezért lehet jól megmutatni népzenével olyan, a nemzeti érdekeket képviselő üzeneteket, mint például a közép-európai együttműködés, az előző lemezünk témáját adó magyar–lengyel barátság. Legutóbbi műsorunkban, a Europe in Hungary címűben pedig Andrejszki Judit ének- és csembalóművésszel olyan összeállításokat tettünk színpadra, amelyek azt mutatták meg, hogyan él tovább az itáliai reneszánsz és a francia barokk a magyar népzenében.”
Amikor tehát ma egy dallamban vagy táncban megéljük a magyarságunkat, az európai összműveltség ránk bízott részét teljesítjük ki modern formában.
Például a francia pavane tánc és a gyimesi jártatók között nagyon szoros a kapcsolat. Ezt sokan leírták már tanulmányokban, mi igyekszünk az ilyen izgalmas, kultúrdiplomácia szempontjából is releváns megállapításokra szépségélménnyel érzelmi csatornákat nyitni, a népzene eszközével hitelesítve, láthatóvá téve, hogy miben áll a Nemzetek Európája felfogás” – fogalmazott.
A táncházak és a népdalok erősítik az egyének és a közösségek identitását
Rosonczy-Kovács Mihály szerint az anyanyelven való éneklés, különösen a közösségi éneklés identitás- és közösségépítő ereje felbecsülhetetlen. A táncainkban szépen visszatükröződnek olyan nemzeti karakterjegyek is, mint a szabadság iránti elemi igény: egy adott tájegység táncai szabályrendszerén belül mindenki megfogalmazhatja magát, a saját habitusa szerint ringathatja el a párját.
Míg a környező országok népeinél inkább a körtáncok dívnak, amelyek a közösség egészét erősítik, nálunk jobbára a páros táncok terjedtek el, azok végtelen improvizációs lehetőségével.
„Ha egy táncházban végignézünk a termen, azt látjuk, hogy együtt lüktet, lélegzik a táncoló közösség, mindenki ugyanazt »a táncos nyelvet« beszéli, ugyanazt a csárdást járja, mégis ki-ki a kedve és tudása szerint tudja megtáncoltatni a párját” – magyarázta.
Tájegységtől függően a csárdások sokfélék. Szatmárban az úgynevezett fenthangsúly ad feszes, elegáns jelleget a táncnak, azaz, hogy a zenei egyre egyenesedik ki a test, míg például a Mezőségben sokkal erőteljesebbek, nehézkesebbek a lenthangsúlyos lépések.
„Szinte oda tudjuk képzelni magunkat a parasztházak döngölt padlójára.
Ezekben a lépésekben, dallamokban visszaköszön az adott vidék történelme, közösségi emlékezete, érzelemvilága, és e a mozaikdarabokból áll össze a Kárpát-medencei magyar kultúra, amely sokfélesége mellett is egységes” – tette még hozzá a FolkEmbassy alapítója.
A táncházmozgalom kialakulásáról is beszélt, ami a 20. századi magyar művelődéstörténet legfontosabb mozzanata, hiszen kiderült, „hogy organikus paraszti környezetéből kiemelve is tud nemes szórakozást adni a táncház, ahol azok is jól érezhetik magukat, akik csak énekelnek, vagy csupán egy jót szeretnének beszélgetni”. Ugyanakkor szerinte érdemes azon elgondolkozni azon, hiába vagyunk büszkék arra, hogy Budapest a bölcsője a városi táncháznak, és a fővárosi táncegyüttesek, zenekarok, a mai napig alakítják a trendeket, ennek ellenére például péntek esténként nincsen minden kerületben táncház, ami igaz a nagyobb városokra is.
Fontos, hogy a diaszpórákban élők is énekelni tudjanak őseik nyelvén
Beszélgetésünk során előkerült Tisza Ilona grófnő nyilatkozata is, mely szerint a tengerentúlon a vallás és a cserkészet mellett a táncházak bírnak a legnagyobb megtartóerővel a magyarság körében. Ezzel kapcsolatban Rosonczy-Kovács Mihály megemlítette a Kőrösi Csoma Sándor-programot, amely mintegy másfél évtizede fontos szerepet tölt be a diaszpóra identitásának megtartásában, erősítésében.
„A helyi közösségekben nagyon nagy igény van arra, hogy néptánctanárok érkezzenek az anyaországból. Ha egy harmadgenerációs gyermek vagy fiatal már nem is beszél úgy magyarul, arra könnyebb törekedni, hogy legalább énekelni tudjon a szülei, nagyszülei nyelvén.
Annak idején ezért is hívtam életre az I Dance Hungary programot a Magyarország Barátai Alapítvánnyal, hogy a diaszpórákban élő, magyarul már kevésbé vagy egyáltalán nem beszélő honfitársaink is érezzék, megbecsült tagjai a táncházmozgalomnak.”
Arra a felvetésre, kell-e attól tartani, hogy a néptánc és a népzene iránti érdeklődés kikopik a felgyorsult világból, a FolkEmbassy vezetője úgy felelt, egyelőre nem fenyeget ez a veszély, hiszen nagyon sokan vannak azok, akik ebben a kultúrában teljesítik ki küldetésüket, és azok száma is növekszik, akiket elvarázsol a népzene és a néptánc, így valamilyen formában a hétköznapjaik részévé válik. Ugyanakkor érdemes haladni a korral, és megtalálni azokat a platformokat – legyen az akár az Instagram vagy TikTok –, ahol ezeket a tartalmakat terjeszteni lehet a fiatalok között.
A FolkEmbassyvel egy évtizede ezért adott ki a népzenei karaoke-DVD-t az általa szerkesztett „Felsütött a nap az égre” című népdaloskönyvet feldolgozva – amelyen többek között Sebestyén Márta, Kubinyi Júlia vagy Bognár Szilvia népdalénekesek is közreműködtek –, hogy különféle összejöveteleken, akár házibulikban is lehessen együtt énekelni. De ezek mind csak eszközök, „mert mindennek az igazi szépségét akkor lehet megélni, ha ott áll előttem a zenekar, kérem a kedvenc dalomat, és megtáncoltatom rá a szerelmemet”.
Krupincza Mariann
