A népművészet klasszikus gyűjtői korszakának vége, de a hagyományok tovább élnek – immár intézményi keretek között és digitális formában is. Both Miklós, a Hagyományok Háza főigazgatója szerint a néptánc és a kézművesség nemcsak a múlt, hanem a jövő része is lehet, ha képesek vagyunk újraértelmezni és innovatív módon továbbadni örökségünket.
Az a klasszikus gondolata a népművészetnek, amelyik alapvetően a gyűjtés, azt mondhatjuk, hogy az véget ért, most történik egy nagyon nagy váltás, amikor az intézményi területek éltetik tovább a hagyományokat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Both Miklós. A Hagyományok Háza főigazgatója emlékeztetett, hogy az írásbeliség megjelenése átalakította az emlékezetet, és amikor lejegyeznek egy népdalt, onnantól kezdve már nem csak a fejekben létezik, miközben az eredeti változat folyamatosan alakul, előfordul a gyűjtés során, hogy ugyanaz az előadó két különböző alkalommal eltérő módon adja elő ugyanazt a dalt.
Fontos kutatási témának nevezte, hogy mennyire változnak meg napjainkban ezek a kulturális örökségelemek, amelyeket még a közelmúltban is gyűjtöttek, elsősorban a határon túli területeken.
Both Miklós beszélt arról is, hogy most jelentették meg a Népművészeti jelentést, amely azt állapította meg, hogy a népművészet már magas kultúrának számít, de mégis sok fiatalt érdekel – elsősorban a néptánc, olyannyira, hogy már hiány van az oktatókból. De úgy látja, hogy a zenében is kezdenek visszafordulni a természetes, akusztikus zene felé, aminek újra nagyobb divatja van. „Van egy olyan intenció, hogy ne veszítsük el az örökségünket, és ezeknek a rekonstruálásán keresztül tudjuk megtartani. Ez a táncházmozgalomnak az egyik fontos alapja” – tette hozzá a főigazgató.
Both Miklós elmondta, az első alkalommal kiadott jelentés arra hivatott, hogy képet adjon a magyar népművészet jelenéről, de elsősorban az ezen a területen dolgozóknak szánják, és az a cél, hogy ne csak a népművészet történetét kutassák, hanem a jelen is érdemes feltárni, és ha évről évre elkészül a jelentés, akkor derül majd ki, hogy milyen változások történtek, hogyan tudták felhasználni a rendelkezésre álló erőforrásokat. Az idén ezért választották a Csoóri Sándor Programot, mert kellőképpen reprezentatív ahhoz, hogy az összes művészeti ágban megmutassa a változásokat. A jelentés elkészítéséhez össze kellett állítani egy csapatot, mert korábban nem volt kiépített monitoring rendszer a népművészetben, mostantól viszont lesz egy viszonyítási pont.
A számokat is ismertette a Hagyományok Háza főigazgatója: a Csoóri Sándor Programban 2017-től 2023-ig 21,8 milliárd forintból 3355 szervezet 12 342 pályázatát támogatták. A források felét a néptáncra használták fel, a nép kézművességre viszont mindössze tíz százalékot. Utóbbiak elsősorban gazdaságilag nem fenntarthatók, de ott is nagy különbségek vannak abban, hogy az 58 különböző kézműves mesterség közül melyek az igazán veszélyeztetettek, és melyek igazán divatosak.
A források területi megoszlásában is nagyok az eltérések, Zala, Tolna, Békés vármegye a legaktívabb, míg Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg viszont a lista másik végén áll – Both Miklós szerint ez is azt mutatja, hogy van még dolguk ezekben a térségekben, ahol a népművészetet el lehet juttatni akár a mélyszegénységben élő rétegekhez is.
A Hagyományok Háza a Folk_ME program után létrehozta a Craft_ME digitális platformot kifejezetten a népi kézművesség oktatására és megőrzésére. Both Miklós azt hangsúlyozta, hogy miközben örökséget akarnak megőrizni, az innovációkra is nyitottnak kell lenni, és a népzenei platformon már működő oktatási megoldásokat most egy újabb területen szeretnék sikerre vinni. Videókon lehet követni a kézművesek munkafolyamatát, az anyag kiválasztásától kezdve egészen a tárgy létrehozásáig. „Az a célunk, hogy a könyveknek egydimenziósságát elkezdjük lecserélni, és olyan tudásbázist hozunk létre, amely egyébként a személyes oktatásokat is segíti” – mondta a főigazgató, de hozzátette, ez nemcsak egy oktatási platform, hanem digitális archívum is, ahol a legjobbak munkásságát is rögzítik.
Both Mikósnak az a célja, hogy a Hagyományok Háza ne váljon egyfajta muzeális jellegű intézménnyé, hanem folyamatosan újra kell értelmeznie a népművészetet. Továbbra is fontos az örökséganyag, de ezt folyamatosan értelmezni is kell, mert ez hoz létre új kontextusokat. Példaként említette a Magyar Állami Népi Együttest, amelynek vannak olyan előadásai, amikor rekonstruál örökségelemeket, de nagyon sok olyan előadása is van, amikor már modern táncszínházként működik, kapcsolódik az örökségekhez, de újabb és újabb kontextusokat ad neki.
A főigazgató úgy látja, a Hagyományok Házának a fiatalokat és az időseket kell különösen megcéloznia, mert itt látja a legnagyobb lehetőséget. A fiatalokat elsősorban az oktatási rendszeren keresztül tudják elérni, főként a néptánccal, és ha ott meg tudják fertőzni, akkor később is ott marad, eljár táncházakba, viszont felnőtteket munka mellett már nehéz megszólítani, akkor már csak nyugdíjasként lehet újra megpróbálni.
