Számos elismeréssel térhetett haza a XXI. Bihari Néptánctalálkozóról a berettyóújfalui Baraboly Néptáncegyüttes Biharkeresztesről, ahol a legújabb koreográfiájukat mutatták be. A szakmai zsűri értékelése alapján a csoport a kiemelt arany minősítés mellett különdíjban is részesült, valamint a művészeti vezetőjüket is jutalmazták.
2015 márciusában indult felnőttek részére szervezett tánctanítás a Diószegi Kis István
Református Általános Iskolában. Ennek az az előzménye, hogy az iskolában akkor már
működött gyermek néptánccsoport, akik az intézmény által szervezett gálaműsorokon és
rendezvényeken rendszeresen szerepeltek, Ertsey Zsigmond Istvánné vezetésével. Őt
keresték meg a szülők azzal a céllal, hogy részükről lenne igény táncoktatásra, és nagy
örömmel vállalta el a felnőtt csoport vezetését is.
A szakmai munka Tatár Árpád táncpedagógus irányítása mellett zajlott. Az akkori tagok
között voltak még az iskolában dolgozó pedagógusok is, így a cél adott volt: a következő évi
gálaműsoron már egy – az iskolához szorosan kapcsolódó – felnőtt néptánccsoport színpadra
állítása teljes koreográfiával. Ez igazi kihívást jelentett a csoport számára, hiszen voltak
közöttünk olyanok, akik előtte soha nem táncoltak.
A névválasztás a fellépés közeledtével vált „sürgetővé”, ezért a rövid, könnyen
megjegyezhető, vidám hangzású Baraboly név mellett döntöttünk. Maga a baraboly
egyébként egy ernyős, fehér virágzatú növény, ami a bihari tájegységen megtalálható, de
kevésbé ismert.
A bemutatkozó fellépésünk után több felkérést is kaptunk, így elmondhatjuk, hogy már az
első év váratlan sikereket hozott. Ettől kezdve egyértelmű volt a folytatás ugyanazzal a céllal,
vagyis minden évben új táncanyag tanulása.
Szinte észrevétlenül gyorsan telt az idő, és 2019-ben már az 5 éves gálaműsorunkat
szerveztük. Szerencsénk volt a novemberi dátummal, hiszen decemberben már megjelent a
Covid. A pandémia alatt közel másfél évig „pihent” a csoport, új táncot 2022-ben kezdtünk,
ekkor új művészeti vezető érkezett hozzánk Debrecenből, Aranyi Krisztián személyében.
Hogyan állítjátok össze a koreográfiákat?
Alapvetően az együttes vezetői tesznek javaslatot a következő lehetséges táncanyagra –
ilyenkor két-három lehetőség is felmerül –, majd mindegyikből szánunk egy teljes próbát
arra, hogy alaposabban megismerjük az adott anyagot, és csak ezek ismeretében választunk.
Maga a koreográfia a művészeti vezető elképzelése alapján valósul meg, hiszen neki van
szakmai rálátása arra, hogy mit tud velünk látványosan színpadra állítani. Természetesen
egy-egy felmerülő ötletet közösen megbeszélünk, és megnézzük, működik-e a gyakorlatban.
Igyekszünk az adott térségre jellemző táncanyagot minél mélyebben megismerni, a viseletet
autentikusan megjeleníteni.
Milyen gyakran próbáltok?
Amatőr együttesként kétórás próbákat tartunk, heti egy alkalommal. Ezúton is szeretnénk
köszönetet mondani a Nadányi Zoltán Művelődési Ház munkatársainak, hogy biztosítják
számunkra a feltételeket.
Hányan vagytok a csoportban?
A csoport létszáma általában 16 fő körül mozog, annak ellenére, hogy cserélődnek a tagok.
Az elsőéves „ős-Barabolyból” négyen maradtunk, de a tagok nagy része is több éve erősíti az
együttest. Szinte minden évben érkezik újabb táncos, viszont vannak, akik tanulmányi vagy
családi okok miatt elköszönnek tőlünk.
Volt rá példa, amikor 1-2 alkalommal eljöttek lelkes érdeklődők egy próbára és testközelből
megtapasztalhatták, mennyivel nehezebb és összetettebb táncolni, mint amilyennek a
nézőtérről tűnik.
Milyen táncokat szoktatok bemutatni?
Az elmúlt években bodrogközi, szilágysági, tyukodi, magyarbődi, felcsíki, gömöri és
galgamenti táncokat tanultunk.
Figyelembe kell vennünk a csoport összetételét, mert a párok aránya befolyásolja a
táncanyag kiválasztását. Önfenntartó együttes lévén a ruhaválasztás is fontos szempont.
Anyagilag sem mindegy a tájegység kiválasztása, egy-egy viselet ára több tízezer forintra is
rúghat. Mindenki magának varratja, vagy az ügyesebb kezűek – némi szakmai konzultálás
után – maguk varrják a viseletet.
Fotó: Baraboly Néptáncegyüttes archívum – Biharkeresztes, XIX. Bihari Néptánctalálkozó
Hol szoktatok fellépni?
Leginkább Berettyóújfaluban és a környező települések rendezvényein. Elmondható, hogy
egy-egy községtől rendszeresen, minden évben kapunk meghívást, pl. szüreti bálok, gálák,
fesztiválok, falunapok alkalmával.
Talán az egyik legemlékezetesebb, amikor a Balatonhoz közeli Tótvázsonyba kaptunk
meghívást, amit egy közös, háromnapos kirándulással kötöttünk össze.
Fotó: Baraboly Néptáncegyüttes archívuma – Tótvázsony, Savanyó Jóska Napok
Milyen eredményeket értetek el eddig?
Alapvetően nem szoktunk részt venni minősítőkön – több okból sem –, így kézzel fogható
eredményekből ugyan kevesebbet, élményekből viszont annál többet gyűjtöttünk.
Ugyanakkor hasznos dolog külső véleményt kérni, a szakmai értékelés – legyen az pozitív
vagy negatív – segíti a további munkát. Számunkra a közönség visszajelzése a legfontosabb,
minden rendezvény egyfajta visszajelzés arról, hogy éppen hol, milyen szinten tart a csoport.
A közelsége miatt a biharkeresztesi Bihari Regionális Néptánctalálkozóra eddig öt
alkalommal neveztünk. 2017-ben, 2018-ban, és 2019-ben is arany minősítést kaptunk, 2023-
ban bronz, 2025-ben pedig kiemelt arany minősítéssel térhettünk haza.
Fotó: Baraboly Néptáncegyüttes archívum – Biharkeresztes, XXI. Bihari Néptánctalálkozó
Az új koreográfiát mi alapján állítottátok össze?
Utalva a korábbi ezzel kapcsolatos kérdésre, olyan táncot szerettünk volna választani, amit a
térségben ritkábban láthatnak, és persze mindenkinek tetszik. A táncanyag tekintetében
nincs mindig egyetértés, de sikerül közös nevezőre jutni.
Több lehetőség is felmerült – végül galgamenti táncokat választottunk, ami utólag is remek
döntésnek bizonyult.
Milyen elismeréseket vehetettek át az idei néptánctalálkozón?
Elsőként egy különdíjat vehettünk át a galgamenti táncanyag stílusos és hangulatos,
élményszerű előadásáért.
Táncpedagógusi különdíjat kapott művészeti vezetőnk, Aranyi Krisztián, aki a Debreceni Népi
Együttesben is irányít több csoportot.
Végül kiemelt arany minősítéssel jutalmazta a szakmai zsűri a Barabolyt. Kiemelték, hogy a
vidám hangulat, a kellően változatos és ötletes megoldásokkal kialakított térformák, a jól
előadott koreográfia, a több korcsoport megjelenése mind-mind hozzájárult a döntéshez.
Mit jelent ez az elismerés az együttes életében?
Természetesen nagyon örülünk ennek az eredménynek, hiszen rengeteg munkánk volt
ebben a koreográfiában, és rendkívül lelkesítő számunkra ez a kiemelkedő elismerés.
Ugyanakkor a minősítő nem verseny. Nincs helyezés, értékelést kapnak a csoportok a
zsűritől.
Talán maga az együttes folyamatos, aktív jelenléte is egyfajta elismerés számunkra, hiszen
ugyanazzal a lendülettel végezzük a munkát, mint amikor elkezdtük.
A fellépések számát tekintve büszkén kijelenthetjük, hogy a keresztesi minősítő már a 75.
alkalom volt számunkra, és ha minden jól alakul, a 10 év mellett hamarosan ebben a tekintetben is jubilálhat a csoport!
Azt még elárulta a csoport, hogy idén novemberben tartják a 10 éves jubileumi gálaműsorukat, ezzel kapcsolatban pedig további információkat majd az együttes Facebook-oldalán tesznek közzé.
S.Györgyi