Mi marad egy több mint nyolcezer dallamból álló népzenei gyűjtésből? Milyen viszonya lehet egy városi kutatónak a falu éneklő közösségeihez? És vajon hogyan formálja a központi kultúrpolitika a hagyományt? Többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ Both Miklóssal, a Hagyományok Háza főigazgatójával az Első Pesti Egyetemi Rádió podcastbeszélgetésében Tamási Ildikó.
Both Miklós már hétévesen gitárt vett a kezébe, és bár a könnyűzene vonzotta, már fiatalon elkezdte felfedezni a klasszikus zene, majd később a népzene világát is. A zene közösségi élménye is meghatározó volt számára. Gyűjtőmunkái során azt kereste, hogyan születnek meg a dallamok, mit jelentenek egy adott közösség számára, és milyen történeteket hordoznak.
Ukrajnai útjai során ráébredt arra is, hogy a zene nem csupán művészet, hanem társadalmi és politikai eszköz is lehet.
Megfigyelte, hogyan formálja a hatalom a zenei hagyományokat, és hogyan válik a dallam a közösségi identitás egyik alapelemévé. A zeneszerző, előadóművész, néprajzkutató, a Hagyományok Háza főigazgatója minderről az Első Pesti Egyetemi Rádió podcastjában beszél.
Politika által átalakított hagyomány
A beszélgetésben egy rendkívül gazdag, több mint nyolcéves terepmunka tanulságai mellett az ukrán falusi énekkultúra rétegzettségéről, a szovjet korszak kulturális kísérleteiről és az élő, többszólamú hagyományokról is szó esik. Ahogy az egyházi ének hatásáról, a falusi kórusok eredetéről, a kultúrházak szerepéről, valamint arról is, hogy mi számít ma „autentikusnak”, ha a hagyomány egy részét már rég átalakította a politika.
A zene számomra sosem csak hangok sora volt, hanem egy ajtó más emberek világába
– mondja Both Miklós az interjúban, és azt is elmagyarázza, hogyan váltak a kórusok fontos kulturális és társadalmi eszközzé. Összességében a népdalok és a szovjet kulturális mozgalmak párhuzamos jelenléte egy rendkívül komplex társadalmi és zenei tájat formált, amelynek részletei azóta is tükröződnek a falusi kultúrákban. „Minden korszak zenéi, ha nem is tudatosan, de még a fejünkben élnek” – zárja le a gondolatmenetet a kutató, hangsúlyozva, hogy a szovjet időszak zenei öröksége és a hagyományos népzene mind a mai napig összekapcsolódik a közösségi tudásban és élményekben.
Felfedezni a múlt értékeit
Beszél továbbá arról is, hogy bizonyos dalok generációkat kötnek össze, és érdekes módon gyakran azokra a közösségi élményekre reflektálnak, amelyek életre hívják őket. A kultúra és a zene kapcsolatát tekintve az autentikus népzene mindig új értelmet nyerhet attól, ahogyan az emberek megélik a történelmet, de a történelem is formálja a zenei hagyományokat.
Ahogy Both Miklós korábban az Indexnek elmondta:
asszonykák egy csapatban énekelnek különféle dalokat, de ők nem hallják, hogy adott esetben akár több száz év különbség is lehet a dalok eredetében. Ők a szovjet énekekre is azt mondják, hogy »nagyon-nagyon régi dal«, hiszen adott esetben gyerekkoruk óta ismerik. Egy karácsonyi vagy Szent Iván-éji szokásdal mellé egy pillanat alatt jön egy újabb stílusú, többszólamú dallam vagy egy szovjet nóta; ugrálunk a korokban a legtermészetesebb módon. Ráadásul a közösség egész életen át tartó együtt éneklése egységes stílusba rendezi ezt a nagy zenetörténeti sztrádát.
A néprajzkutató szerint szükség van komplex zenei és kulturális hálózatokra, amely segít a jövőbeni generációk számára megérteni, hogyan él tovább egy-egy dal, miként válik a közösség élő hagyományává. És eseményekre, amelyek nem csupán szórakoztatók, hanem komoly tanulságokat is hordoznak, és hozzájárulnak ahhoz, hogy egy új generáció felfedezze a múlt értékeit, miközben saját identitását is formálja.
https://www.youtube.com/watch?v=c2PVkp73JTI&t=3s
2025. márc. 18.
SN
