Összeköt a népdal és a tánc

Az idén Kőhídgyarmat adott otthont a Járási dal- és táncünnepélynek, amely immár évtizedek óta a Csemadok közművelődési szervezet egyik legfontosabb hagyománya. A kellemes nyári időben az egész járásból összesereglettek az énekes és táncos csoportok, hogy örüljenek a személyes találkozásnak, és bemutassák legújabb műsorukat a lelkes közönség előtt.
        

A rendezvényt Sztruhár Izrael Diána, a Csemadok Érsekújvári Területi Választmánya képviseletében nyitotta meg, aki nagy szeretettel köszöntötte a résztvevőket:


Minden évben nagyon várjuk ezt a napot, amikor végre kötetlenül találkozhatunk és szórakozhatunk. Mozgalmas hónapokon vagyunk túl, két országos versenyt szerveztünk, évzárókat tartottak az alapszervezeteink, és egy járási konferenciára is sor került. Most eljött az idő, hogy közösen örüljünk az elmúlt időszak eredményeinek. Fontos ez a rendezvény, hiszen itt mutatják be a csoportok azokat a népdalcsokrokat és koreográfiákat, amelyekkel hónapok óta készülnek. Örömteli kézfogások, barátságok és az a hit, ami a népdalainkban él, tartott meg bennünket ezer évig a Kárpát-medencében, és ez fog megtartani a jövőben is.”

Lukács Katalin Kamocsáról örömét fejezte ki, hogy részt vehettek ezen a szép eseményen:

Mi a gyermekeinket kísértük el, akik alapiskolások, és már tagjai lettek a szomszédos Szímő Rozmaring éneklő csoportjának és citerazenekarának. Fontosnak tartom, hogy a fiatalok is megismerjék és átéljék hagyományainkat. Sajnos van, ahol az alapszervezetek idősödnek, nem sikerül a gyerekeket bevonni a hagyományőrzésbe. Az ilyen alkalmak inspirációt és példaképeket adnak, megmutatják, hogy a magyarság hagyományai élnek, és érdemes őket továbbadni.”

A rendezvény sikeréhez nagyban hozzájárult a Csemadok kőhídgyarmati alapszervezete és Kőhídgyarmat önkormányzata, akik az első pillanattól támogatták és szervezték az esemény megvalósítását. A Járási dal- és táncünnepély ezúttal is bizonyította, a közös éneklés, a néptánc, a személyes találkozás élménye erőt ad, összeköt, és reményt ébreszt. Mert a hagyomány nemcsak a múlt öröksége, hanem a jövő záloga is – a fiatalok mosolya, a közös élmények és a továbbadott dallamok biztosítják, hogy a magyarság kultúrája él és élni fog a Felvidéken.


Bokor Klára

text