Csodatétel, vagy sarlatánság? Egyik sem igaz.

Beszélgetés Kiss Gergely Szabolcs csontkováccsal

Úgy tíz éve lehetett, mikor egy óvatlan mozdulat következtében a derekam figyelmeztetett, hogy talán komolyabb terheket cipelek, mint amiket elbírnék. A szőlőhegyről az ügyeletre mentem, de a rendelőbe már úgy érkeztem, mint aki a fél életét egy alacsony alagútban sétálva töltötte. Úgy maradtam. Aztán jött az isiász koktél, ami sajnos közel sem olyan finom, mint mondjuk a mojito, főleg ha az ember a karjába kapja cseppenként. Majd pár év múlva bokaszalag szakadás, aztán térd műtét és így tovább. A hát- és gerincfájásom nem akart múlni, illetve időnként felerősödött, olyankor nem nagyon tudtam hajolni és elviselhetetlenné kezdett válni, a lábam zsibbadt… Ekkor ismerkedtem egy közös baráton keresztül Kiss Gergellyel, aki csontkovácsként a kezei közé kapott és segített nekem a tanácsaival és a kezeléseivel.

 

Hogy féltem-e? Igen. Hogy fáj-e? Mintha az ember egy középkori albán kínzókamrában volna. Hogy megérte-e? IGEN! Azóta is találkozunk, olykor kezeléseken, olykor pedig már baráti összejöveteleken. Megkértem hát Gergőt, hogy meséljen kicsit a munkájáról, a hagyományos magyar népi gyógyászatról és arról, mit tehetünk mi a saját egészségünkért.

Megtennéd, kérlek, hogy röviden bemutatkozol az olvasók számára?

Persze, nagyon szívesen. Földrajz – környezettan szakos tanár vagyok és egyetemista koromban kezdtem el foglalkozni a népi gyógyászattal, ami úgy került előtérbe, hogy igazából minden érdekelt, ami a magyar népi műveltséghez kapcsolódik. A népi gyógyászat, mint hagyományrendszer, nagyon sokrétű. Ebbe a rendszerbe tartozik a csontkovácsolás, illetve a masszázs, amit a magyar nép kenésnek hívott, vagy a moldvai csángók dörgölésnek. Valaha az egész Kárpát-medencében voltak kenő emberek, csontrakó emberek. Mi már csupán Erdélyben, Székelyföldön találtunk olyan autentikus gyógyítókat, akik nem máshonnan tanult, vagy könyvből szerzett tudással rendelkeztek, hanem a szüleiktől, nagyszüleiktől való hagyományozódás révén végezték ezeket a módokat. Mi a kétezres évek környékén kezdtük el a gyűjtést, és akkor még viszonylag sok helyi ember járt ezekhez a gyógyítókhoz. Azt hiszem, az volt a 24. óra.

Hogyan, mi alapján végeztétek a gyűjtést?

A néprajzi könyvek ugyan megemlítik a népi gyógyászaton belül a csontrakást és a kenést, csak éppen nem gyűjtötték fel, vagy nem rögzítették, mint a táncosok, vagy a zenészek a népdalokat, táncokat. Sajnos ezekről korábban nem nagyon születtek részletes felvételek, vagy leírások. Ugyan nem a néprajzos szakmai kritériumok szerint, de komoly gyűjtő munkát végeztünk, lejegyzéseket, felvételeket készítettünk. Persze otthon is vannak tanítványai ezeknek az embereknek, de mi is kijárunk évek óta és úgymond visszatanítjuk az érdeklődőknek az ott megszerzett tudást.

Ez azért is érdekes lehet, mert Magyarországon azt gondolom, reneszánszát éli az alternatív gyógymódok használata, egyre többen járnak különböző masszázsokra és csontkovácsokhoz is.

Ez pontosan így van. Az alternatív gyógymódok valóban terjednek, a népi gyógyászat is ilyen. Egyrészt azért, mert az egészségügy állapota nem ideális. Sokan csalódnak, nem érzik elég hatékonynak, vagy lehetetlenül hosszú várólistára kerülnek a problémáikkal. A magyar népi gyógyászat legnagyobb előnye, hogy több nemzedéken keresztül csiszolódott, megpróbált tudás, mindenféle ezoterikus sallangot mellőzve. A hátránya pedig, hogy az úgynevezett civilizációs betegségekre nem feltétlenül jelent minden esetben megoldást. Viszont mindenképpen jó alapot ad.

Ez a csontkovácsolás tekintetében mit jelent?

Ez azt jelenti, hogy az emberekben él egy kép arról, hogy kiropogtatnak, szétcsomagolnak, összecsomagolnak… Arra rá kellett jönni, hogy a mai kor emberén ez nem igazán működik. A hosszabb folyamatok révén kialakuló, súlyosabb, krónikus gerincproblémák esetében nem ez a megfelelő gyógymód. Orosz szakemberek, orvosok például a hazai csontkovácsolást átértelmezték és átalakították egy olyan kezeléssé, ami a civilizációs betegségeket is hatékonyan tudja orvosolni, gondolok itt például a porckorong sérvre. Tulajdonképpen aktualizálták az efféle kezeléseket. A betegségekkel kapcsolatos szemléletmód megegyezik az eredetivel, csak a mai kor emberére értelmezve. Az intenzív kimozgatások helyett előtérbe kerültek a lágyabb módszerek. De például a néptánc is átalakult, hiszen ma már a táncosok nem csak az év meghatározott napjain táncolnak, alkalomszerűen, mint a régi korok embere, hanem napi tevékenységgé vált, ami fokozott terhelést jelent a testnek.

 
(gyűjtőúton Tímár Viktornál)

Mi a titka a testünk „karbantartásának”? Biztosan sokan érzik, hogy fáj a válluk, a hátuk, a derekuk és aztán ez az egész elkezd sugározni a test többi részébe. 

Mindenféle praktikák felsorolása helyett inkább arról beszélnék először, hogy az ember általános egészségi állapota, a közérzete, soktényezős dolog. Hogy mik ezek a tényezők? Például hogy mennyit mozgunk és milyen típusú mozgások ezek, az hogy mivel táplálkozunk és milyen az emésztőrendszerünk állapota. Fontos, hogy mennyit pihenünk, és hogy mennyi időt szentelünk úgy önmagunkra, hogy olyan tevékenységeket folytassunk, amiket igazán szeretünk csinálni.

Az is régóta ismert, hogy a mentális egészség mindenképpen összefügg a fizikai állapotunkkal. A mai ember nagyon bele tud merülni a teendőibe, munkába, tanulásba és ezután már nincs ereje ahhoz, hogy olyan dolgokat csináljon, ami igazán boldoggá teszi.
Helyette marad a tévé előtt tespedés, vagy a számítógép előtti görnyedés, amivel tulajdonképpen mérgezzünk a testünket és a lelkünket egyaránt. Azt hiszem nagyon fontos, hogy minden héten, vagy ideális esetben minden nap szenteljünk időt azokra a dolgokra, amiket szeretünk csinálni, ami boldogsággal tölt el. Az egészséges táplálkozás elcsépeltnek tűnhet, de nem tudok én sem mást mondani. Hiszen nagyon fontos, hogy élő anyagokat együnk. Itt a friss, vagy a fermentált élelmiszerekre gondolok, ami az egészséges bélflóra fenntartását segíti. Ezt a legkönnyebben úgy tehetjük, ha mi magunk meg tudjuk termelni. Ez pedig eleve boldogságot ad, természetesen átmozgat, és persze adja az egészséges élelmiszert. Ha rendben működik az emésztésünk, akkor minden tápanyaghoz hozzájut a szervezetünk, és az immunrendszerünk is erős lesz. Elkerülhetetlen, hogy alaposan kialudjuk magunkat. Nem csupán azért kell aludni, mert álmosak vagyunk, hanem mert ilyenkor regenerálódik az egész testünk, például a különféle porcképződmények ilyenkor tudják felvenni azokat a tápanyagokat, vizet, amik szükségesek az egészséges működéshez. Azt hiszem ezek a legalapvetőbb dolgok: a lelki egészség, a változatos táplálkozás, a megfelelő mennyiségű alvás meg a rendszeres mozgás.

De mégis miért alakulnak ki ezek a fájdalmak? Mi lehet az oka? Nem mozgunk eleget? Vagy rosszul mozgunk?

Egyrészt az öregedés folyamata kivédhetetlen. De ha visszakanyarodunk kicsit és megnézzük, hogy mi volt akkor, amikor az ember még a természettel nagyobb összhangban élt, akkor láthatjuk, hogy a mozgás nagyon változatos volt, mert a természet ritmusához igazodott. Számos olyan mozdulatsor hiányzik ma már az életünkből, ami régen alapvetőnek számított, mint például a favágás. Gyimesben egy alkalommal elmondták, hogy onnantól kezdve jelentkezett tömegesen a hátfájás, amikortól bevezették a gázt és az embereknek nem kellett annyi fát vágniuk, de ez csak egy kis adalék. Vagy ott van például a kaszálás, ami a derék nagyon jó kimozgatása volna. A mozgásunk egyik alapvető eleme a hajlás. Ha leszokunk arról, hogy hajoljunk, akkor a derekunkat tartó hátsó kötőszöveti részben, mivel nem mozgatjuk, keresztirányú, meszes összeköttetések alakulhatnak ki. Ilyenkor persze fájni kezd, és hogy ne fájjon, kímélni kezdjük, még kevesebbet hajolunk, ami a legrosszabb. A kertészkedés közbeni gyomlálás például nagyon szépen karbantartja ezt a részt.

Mi van azokkal, akik ugyan nem élsportolók, de az átlagosnál sokkal többet mozognak? Én táncosként látom magam körül a sérüléseket, és a mindenféle mozgásszervi bajokkal küzdő, vagy a gerincükre panaszkodó táncosokat. Mi a hiba?

Hát én sajnos tudom, hogy mennyit szoktak bemelegíteni a néptáncosok…, meg azt is, hogy mennyit szoktak nyújtani… Főleg az idősebbek, akik már jobban szoktak panaszkodni az ilyen típusú fájdalmakra. Az a legfontosabb, hogy minél idősebb valaki, annál alaposabb bemelegítést igényel a teste és minél több nyújtást. Nem csak a lábat kell nyújtani, hanem a derekat, a vállakat, a nyakat… Ha megnézzük a körülöttünk élő állatokat, azt látjuk, hogy a nyújtás náluk napi rutin.

Mi az, amivel nagyon sokszor találkozol a munkád során? Mik a leghétköznapibb panaszok?

Ami mostanában nagyon erőteljesen megjelenő panasz, az az atlasz csigolya környéki blokk. Ez a koponya alatti első csigolya és ez leginkább akkor tud befeszülni, ha sokat nézünk lefele. Mobilozás, laptop mellett ülés. Valószínűleg ez lesz a jövő legelterjedtebb mozgásszervi panasza. Jellegzetes még a nyaki hetes csigolya blokkja. Illetve régóta „sláger” az ágyéki porckorongsérv, a lumbális négyes-ötös csigolyák ízületi blokkja.

Ez miért „sláger”?

Mert egyértelműen az ülő munkához kapcsolódik a kialakulása.

 
(a képen a mester Tímár Viktor és Kiss Gergely)

Egyszer meséltél nekem arról, hogy van összefüggés a modern cipők használata és a gerincfájdalmak között. Hogy is van ez?

Alapvetően az ember legfontosabb mozgása a gyaloglás és a futás. Erre fejlődött ki a testünk. Az ember a földön lévő állatok elejtésére specializálódott, amiket tulajdonképpen a futás révén tudott megvalósítani. A feltételezések szerint „állóra” hajtotta a vadat, vagyis addig üldözte, míg a vad kimerült. Az ember tehát nagyon jó futó, na nem az irodában ülő, hanem mondjuk a természeti népek között élők, mondjuk Afrikában. Az is fontos, hogy őseink nem egy rekortán pályán futottak, hanem változatos, egyenetlen felszínen. Az emberi szervezet ilyen talajhoz szokott a fejlődése során. A talp három ponton támaszkodik és ezek a részek érzéketlenebbek is, mint a közepe, ahol jól meg lehet csiklandozni. Ha egyenetlen talajon vagyunk mezítláb, nagyon gyorsan megtanulunk jól járni, hiszen, ha nem jól tesszük le a lábunkat, a talpunk érzékeny része hozzáér a nemkívánatos tárgyakhoz és összerándul, ezzel igazítva a helyére a talpunk boltozatát. Ez alapesetben gyerekkorban kifejlődik, ha pedig nem, akkor jön a lúdtalp és akár a gerincprobléma is. Ha megtanulunk helyesen járni, és egyenetlen talajon, akkor gerincet tartó izomrendszert folyamatosan edzésben tartjuk, és nem válik renyhévé. Sajnos sok olyan izmunk van, amik ugyan ott vannak a testünkben, de az életmódunk miatt nem használjuk őket és egészen egyszerűen kiléptek a működésből. Ilyen a természet, ha nem használunk valamit, azt lebontja. Ezek az izmaink elsatnyulnak, sokszor már iskolás korban. Ezért is fontos a mezítláb járás. Sajnos elmondhatjuk, hogy nincs olyan lábbeli, ami vissza tudná adni a mezítláb járás élményét.

Mi az, ami karantén idején, megfelelő mozgás lehet a számunkra?

Egyértelműen a napi rendszeres séta, vagy futás, lehetőleg egyenetlen talajon. Vagy mezítláb, de tudom, hogy ez már extrém kérés volna.

Vannak olyan kutatások, amik azt mondják, hogy régebben nem is így lépkedtünk, mint most, hanem éppen fordítva. Most a sarkunk ér először a talajhoz, arról gördülünk talpra, korábban a lábfő első része ért először a talajhoz és onnan érkezett a talp. Én nagyon sokat járok így és észrevettem, hogy automatikusan vált a lábam ilyen mozgásra cipő nélkül. Ez azért van, mert kitapogatod, hogy hova lépsz, és könnyebb megállítani a lépés lendületét, ha esetleg egy tüske kerül az utadba. De erről talán egy testnevelő többet tudna mondani, mert ők sokáig tanulják a helyes járás és a futás elsajátítását. Én azt szoktam tanácsolni, hogy szinte kínosan lassan kell elkezdeni a futást, és amikor az ember kezd belejönni, akkor megjelenik egy belső igény a gyorsulásra és akkor kialakul egy saját ritmus, amivel akár a világból is ki tudnánk futni. Ilyen formában a futás egyben egy meditatív mozgás is.

Egy alkalommal, mikor sportorvosi vizsgálaton voltam, megkérdezték, hogy a néptánc mellett végzek-e valamilyen más sporttevékenységet. Nem értettem miért van szükség kiegészítő sportra. Te mit gondolsz erről?

Erre azért van szükség, mert sok olyan sporttág van, ami fokozottan igénybe veszi az ember szervezetét, de ezek többsége aszimmetrikus, vagy aránytalan terhelést ad. A szimmetrikus mozgás ezt ellensúlyozza, kompenzálja. Ilyen lehet a futás, a birkózás, a gyaloglás, a sziklamászás, stb. Meg kell nézni, hogy a gyerekek mit játszanak a legszívesebben. Birkóznak, futkároznak, fára másznak. Tőlük nagyon sokat lehet tanulni. Ezek tulajdonképpen saját testsúlyos edzésként is felfoghatók és a legnagyobb előnyük, hogy nem unalmasak, mert ezek egyben játékok is.

Mik a lehetőségek otthon, ha nem tudok kimenni futni, mert akadályoztatva vagyok, vagy kevés az időm?

Nagyon sokféle torna létezik és sajnos biztosan mindenkinek a környezetében van ma már valaki, aki ilyen típusú tornát végez. Meg kell kérdezni, hogy ők mit ajánlanak.

A lényeg, hogy valamit el kell kezdeni csinálni.
Én sok évig különböző harcművészetekkel foglalkoztam, jelenleg kettlebell edzésekre járok egy kis néptánc mellett, ez nagyon sokat segít, úgy érzem. Nagyon jó kis praktika, hogyha egy botot, vagy karikát felkötünk egy kötéllel, amibe ha belekapaszkodunk, akkor éppen csak a lábujjunk érje a talajt. Ezzel nagyon szépen lehet nyújtani a derekat, főleg, ha közben tekergőző mozdulatokat is végzünk. Ugyanis sok esetben az izomzat az, ami befeszül és utána ez okozza a későbbi rossz folyamatokat. Amit még szoktam ajánlani az az NMPT torna, amiben rendkívül jó nyújtások vannak. Ezt egy tanfolyam keretében lehet megtanulni és utána otthon végezhető. Persze vannak olyan esetek, amikor annyira komoly a probléma, hogy esélyünk sincs arra, hogy magunk tegyük rendbe a testünket. Ilyenkor mindenképpen javasolt egy jó csontkovács, vagy manuálterapeuta igénybevétele. Fontos, hogy személyes ajánlás után menjünk, mert, ha egy barátunknak, ismerősnek jó tapasztalatai voltak, nagy eséllyel nekünk is jó tapasztalataink lesznek. Sokszor olyan ízületi blokkok alakulnak ki, amik feloldhatatlannak tűnnek, ilyenkor gyakori a szteroid injekciók használata, de annak nagyon komoly következményei lehetnek, így ezt nem szívesen ajánlanám. A mozgásszervi panaszok műtéti kezelése sok esetben indokolatlan. Ezért érdemes manuálterápiás vagy csontkovács kezeléssel indítani és ha az működött, akkor máris be lehet iktatni a mozgást az életünkbe, hiszen hosszútávon az segít leginkább.

Mi az, amihez még hozzányúlsz? Van olyan, hogy azt mondod, hogy ez már nem a te területed és mást, vagy más gyógymódot ajánlsz?

Tulajdonképpen, ha nincsenek olyan kizáró tényezők, amik lehetetlenné tennék a csontkovácsolást, akkor azok a mozdulatok, amiket én alkalmazok, és ahogyan csinálom, azok nem tudnak ártani az embernek. Vagy az történik, hogy segít rajta, vagy az történik, hogy nem történik semmi. Azt szoktam mondani, hogy mindig tegyünk egy próbát. Ha a második kezelés után sem történik javulás, akkor szoktam mást ajánlani. Abban az esetben pedig, ha valamilyen szokatlan tünetegyüttessel találkozom, akkor orvosi vizsgálatot javasolok először.

 
(gyűjtőúton Bodor Istvánnál)

Tehát kárt nem tudsz okozni.

Ez egy nagyon komoly kérdés, és majdnem egyből rávágtam, hogy természetesen nem, de ha teljesen őszinte akarok lenni, akkor erre nem tudok határozott nemmel válaszolni. Bárki tud bárkinek kárt okozni akaratán kívül is, aki emberekkel foglalkozik. Éppen ezért a csontkovácsolás egy rendkívül fokozott összpontosítást igénylő mesterség, és ezért nagyon kimerítő is.

Akkor voltaképpen mi is ez a csontkovácsolás? Mit csinál a csontkovács?

Ez nem más, mint az ízületi blokkok, az izomgörcsök megszüntetése. Sokan persze túlmisztifikálják és csodatételnek gondolják. A másik véglet az, hogy ez sarlatánság. Egyik sem igaz. A csontkovács mozdulatok alapja viszonylag könnyen elsajátítható, de attól még valaki nem lesz szakember, hogy meg tudja ropogtatni a hátat, vagy a derekat. Jó csontkovács akkor válik valakiből, hogyha sokféle technikát ismer és ezeket fájdalommentesen és megfelelően használni is tudja. Tudja, hogy mikor, mit kell alkalmaznia, és mindezt kellő alázattal. Azt hiszem, ez egy csodálatos segítő mesterség.

Az elején beszéltél a gyűjtésekről, a személyes kapcsolatokról a tanulás folyamatáról. Vannak-e olyan kedves emlékeid, amiket szívesen megosztanál az olvasóval?

Akiktől mi tanultunk, általában nem a gyógyításból élnek, hanem van valami más szakmájuk is, ezt pedig hivatásként végzik. Csak egy apró momentum abból, hogy milyen is a népi gyógyászok észjárása. Az egyik gyógyító nem csak embereket, hanem lovakat is gyógyított. Amikor éppen nála voltunk, hoztak is hozzá egyet, amelyik sántított az egyik lábára. Elnézést kért tőlünk és kiment a lóhoz. Felvette a lábát és vizet öntött a fájós patájára és megvárta, hogy hol párolog el leggyorsabban a víz. Ahol a leggyorsabban megszáradt azt a patkószöget kihúzta és akkor már rendben is volt a ló. Volt egy gyulladás a patájában. Hát ilyen a népi röntgenezés. És persze volt olyan is, hogy a jó ügy érdekében meg kellett innunk két üveg ecetet. A bácsi bort kínált nekünk, de valószínűleg üveget tévesztett, mi meg bátorítottuk egymást, így látva, hogy az elsőt megittuk, hozott még egyet…

 
(a képen: Vargyas Béla gyógyító)

A néprajzi gyűjtéseknél felmerül, hogy akkor nyílnak meg az emberek, ha időt töltenek velük a gyűjtők és közelebbi, emberi kapcsolatba kerülnek velük. A gyógyítók mennyire voltak nyitottak, vagy kifejezetten örültek, hogy van kinek átadni a tudományukat?

Egyrészt közös ismerősök hoztak össze minket, erdélyi tiszteletesek, akikben teljesen megbíztak, és már ez egy nagyon jó alap volt. Másrészről pedig én úgy gondolom, hogy a hasonló lelkű emberek megismerik egymást, még ha nem is találkoztak korábban.
Ez a mi esetünkben is így volt ezekkel a gyógyítókkal. Nem volt semmiféle bizalmatlanság, vagy fenntartás a részükről, teljes odaadással mondták el a tudásukat, és minden bizonnyal örültek neki, hogy továbbadhatják azt. Azt hiszem nagyon fontos, hogy nem adatközlőként tekintettünk rájuk, hanem emberként! Így máig tartó barátságok is szövődtek. Még olyan, úgynevezett „mágikus gyógymódokat” is láthattunk, amit amúgy nem szívesen mutogatnak másoknak, például az ónöntést, szenes vízvetést.

Te mit kaptál azáltal, hogy csontkovács lettél?

Rengeteg emberi kapcsolatot. Az egy nagyon más fajta viszony, amikor úgymond gyógyítóként tekintenek rád és ez mindenképpen nagyon sokat adott nekem. Nyilvánvalóan sokat tanultam is ezektől az emberektől. Sokszor számomra is hihetetlen, hogy milyen egyszerűen lehet segíteni igazán komoly problémákon.

Jó egészséget kívánunk mindenkinek! 

text