Ezért táncol Berecz István

Népdalokat énekel, furulyázik, lakodalmas népet kacagtat és legfőképpen néptáncol. Berecz Istvánnal saját útjáról beszélgettünk, mely kétségtelenül a népi kultúrával van kikövezve.

– Ismeretségünk 7 évvel ezelőtt kezdődött Washingtonban. A Smithsonian Fesztiválon Magyarország volt a díszvendég 2 héten át, táncosként vettetek részt rajta. Ide valónak érzem megkérdezni, hogy fejeznéd be a mondatot: Amerikából jöttem, híres mesterségem címere…

– Jogász végzettségű táncos. Kellően hibrid vagyok. (nevet)

– Nehezen tudlak elképzelni jogászként…

– Márpedig 6 évet lehúztam a jogi egyetemen. (nevet) Nem dolgozom a szakmában, de hálás vagyok az ott töltött évekért, mert ahogy ma a világot és benne a tánc szerepét látom, azt ennek a pár évnek is köszönhetem.

– És mi a helyzet a furulyával és énekléssel? Ezekben is szép eredményeket értél el és előbb is voltak az életedben, mint a tánc.

– A furulyázást Juhász Zoltánnál kezdtem, de lényegében magam fejlesztgettem, soha nem volt vele világrengető tervem. Így aztán megmaradt eredeti funkciójában– legtöbbet közönség (legalábbis emberi) nélkül, erdőn-mezőn, útfélen fújom, s öröm az ilyen tét nélküli pillanat – nincs megfelelési kényszer, nincs hatásvadászat. Az éneklés az meg csak kísérőjelenség a színpadon a tánchoz hangulati elemként, de a magánéletben pedig a közösségi éneklés a legszebb, legerősebb formája az együttlétnek. Akivel egyszer pár kalotaszegi hajnalit közösen elfújsz egy mulatságban, az egy életre a szívedhez nő, ha tudod a nevét, ha nem. Mert annyi fűtőanyag van ezekben az énekekben, és úgy megdolgozza az ember szívét a közös éneklés. Teljes érzelmi színskála a legmélyebb szerelmi bánattól, a zsigeri örömig. Ezeket együtt megélni, örök élmény.

– A táncházmozgalom második generációját képviseled. A neved egybeforrt a néptánccal, mondhatjuk az egyik nagykövete vagy napjainkban. Mit gondolsz mi lehet az oka, hogy a néptáncot és az azt övező kultúrát a személyed ennyire trendivé és befogadhatóvá teszi a teljesen más közegben szocializálódott laikusok számára is? (Többek között számomra is…)

– Mert tudom, hogy a tánc, az éneklés, a muzsikálás mind olyan űrt töltenek ki a mai ember életében, amit a legokosabb telefonok képernyője soha nem fog. Mint közösségi együttlét, és mint önkifejezés is nemesebb, igényesebb embert farag. Férfit farag és nőt farag. És a kettőből harmonikus egységet. És nem kötelesség, mint a hagyományőrzés, hanem hatalmas lehetőség, hogy szebb legyen bárkinek az élete tőle.

– Könnyen ment ez a misszió?

– Nem tekintettem sokáig missziónak. Csak mulatni akartam, jól érezni magam. Öreg mesterekhez járni, minél többet táncolni- próbateremben, színpadon, mulatságban. Aztán egyszer csak észrevettem, hogy a magyar társadalom elzárja magát a saját kultúrájától. Többgenerációs kishitűség zárja el tőle a világörökség azon részét, ami pedig itt élt meg, maradt meg szülőhelyén, a Kárpát-medencében. Engem a Fölszállott a páva első évadának megnyerése indított el ennek a missziónak a felismerésében. Enélkül a gyors ismeretség nélkül nem biztos, hogy ekkora felületeken tudnám képviselni a hagyományos műveltségünket. És nem is biztos, hogy ez a legjobb útja.

– De mitől lesz ez kortárs, mennyit lehet hozzáadni, elvenni belőle?

– A művészet műfajtól függetlenül önkifejezés, akkor érinti meg a befogadót, ha az előadó, művész személyiségéből is megkap valamit. A mi műfajunk ebből a szempontból nagyon nehéz, hiszen az elsődleges feladatunk, hogy a lehető leghűségesebben megtanuljuk a ránk maradt táncos és zenei anyagot. Korábban más volt a környezet, a tudást generációról generációra adták át, így kifinomultan tudott észrevétlenül is, de formálódni. Nekünk, így a 21. században nincs egyszerű dolgunk, mert ha semmin nem változtatunk, akkor a táncunk, művészetünk nem biztos, hogy művészet lesz, csak múltidéző illusztráció, ha pedig az önkifejezés nyer, az könnyen megöli a népművészet lényegét. 

– Tehát akkor a néptánc igenis lehet „szexi”?

– A hatásvadászat és a show-hajhászat könnyen megöli ennek a műveltségnek a legfontosabb értékeit. Én abban hiszek, hogy a néptánc önmagában működőképes színpadi műfaj is, és ha valaki színvonalasan és igényesen műveli, akkor ott nincs avíttság-érzet. Ettől függetlenül alkalmas kortárs színpadi nyelv kialakítására is, és még fontosabb- igenis menő közösségi életforma is lehet! Sokszor az embereknek azért van rossz élménye a néptánccal kapcsolatban, mert még nem mindenhol történt meg a minőségi szemléletváltás, ezért még sok rossz színpadi élmény érheti a laikust. De ezek a tánccsoportok a színpadi előadás színvonalától függetlenül valószínűleg községük/városuk legjobb közösségei.

– Vettem részt táncházakban, de sokszor nagyon belterjesség érzetem volt.

– Igen, a néptáncos közösség sajnos sok esetben zártnak tűnhet, a táncház mozgalom eredeti elképzeléseivel ellentétben. De azt hiszem, hogy akik őszintén átengedik magukon a táncot, zenét, és hagyják működni az életükben, fejükben-szívükben, azok nyitott, befogadó emberré válnak.  Egyébként pedig hiányolom a generációnkból, hogy legyen egy általános műveltségigény. A 70-es, 80-as évek táncházait költők, képzőművészek látogatták, együttgondolkodás, együtt-lélegzés volt velük. Nem csak a táncház nem, de más ilyen fórumot sem nagyon tudok mondani. Vízióimban a táncház ismét olyan hely lenne, ahol színház, irodalom, hagyományos műveltség megférnek egymás mellett, sőt erősítik egymást.

– A Fonó népzenei igazgatójaként milyen terveket dédelgetsz?

– Ez az a vízió, ami hosszú távon motivál. A felnövekvő táncházi fiatalság is nyer vele, ha több műfaj szemszögeit elsajátíthatja, és mi is nyerünk vele, ha a hagyományos kultúra megihlet más műfajok képviselőit. Ettől függetlenül rengeteg izgalmas program adódik – még mindig be lehet tölteni az évi naptárat idős mesterekkel – ilyen szívemnek kedves alkalom  a több éve megrendezett, a hazai énekelni-táncolni-muzsikálni tudó pásztorokat felvonultató Pásztornap.

– Tapasztaltam azt is az utóbbi években, hogy a táncház kultúrát a sznobizmus irányába is próbálják elmozdítani.

– A táncház nem lehet sznob. A táncod, éneked, muzsikád te magad vagy. És ott az vagy. Senkit nem érdekel se az, hogy milyen kocsival jöttél, se az hogy mennyit keresel. A jelenlegi átpolitizált társadalomban a néptánc meg kell maradjon egy olyan civil mozgalomnak, ami önmagában, politikai jelszavak nélkül hordozza örök értékeit. A néptánc sokkal elemibben és természetesebben ad át élményszerűen értékrendet az embereknek, mint a politika.

– Találkoztam már veled esküvőn is. A lakodalmas népet ríkatod még?

– Közel 150 esküvőn vettem részt a vőfély szerepében. Fergeteges időszakok voltak, rengeteg új ember és élmény. A hétvégéim azonban felértékelődtek, így bár fájó szívvel, de magam mögött hagytam ezt az izgalmas hivatást.

– Miből merítettél erőt a karantén alatt?

– Hegyi kerékpározás, kirándulás, tánc, Böjte Csaba. Böjte atyában a székely derű, az alázat, a hit olyan szép eggyé áll össze, hogy mindig átmos, megformáz. Örök példa, cél az ő világszemlélete.

 – Azt hallottam Tőled, hogy a tánc szájízét befolyásolja, hogy éppen milyen hangulatban van az ember. A karantén alatti hangulatod alapján mely táncot táncoltad volna legszívesebben?

– A karantén idején is meg volt a hangulatingadozás minden stációja, hol a méltóságteljes-melankolius, tánc-imádság-  a mezőségi lassú magyar, hol a minden eret-megfeszítő, utolsó porcikád is igénybevevő kalotaszegi legényes, hol az önfeledt életöröm kifejezője valami Maros-menti cigánytánc, hol a gyimesi tánc rideg-kíméletlen hideg gyönyörűsége ami vigasztalt, átmosott, és feledtette ennek az időszaknak a hullámvölgyeit.

– Egy interjúban azt mondtad szeretnéd, hogy a néptánc által a magyar emberek sokkal inkább megérezzék hol van a helyük a világban. Mit gondolsz, hol érzik? És hol kellene legyen?

– Egyre jobban érzik benne magukat, formálódik a szellemi rendszerváltás, amelyben a magyar ember a hagyományos műveltségére is rátalál. Párhuzamosan a saját történelmi pillanatainak újra-felfedezésével, a saját tájainak megbecsülésével, stb.

– A néptánc mára már olyan helyszíneken is megjelenik, ahol korábban elképzelhetetlen lett volna. Mikor történt ez a szellemi rendszerváltás?

– Történik most is! És még sokáig kell, hogy történjen. És, ha nem is egyértelműen behatárolható, de pl. az biztos jelentős pillanat, amikor pl. a hagyományos műveltség egyik legszebb és legnagyobb szeletét megőrző erdélyi magyar többé nem román vendégmunkás. Ez elég tisztán meghatározható pillanat a magyar közéletben. Megérdemli egy ezer éves ország az egészséges önérzetet, az önbecsülést. Kultúránkat tekintve legalábbis biztos.

Budapesten született, Berecz András énekes, mesemondó fia. Általános iskolás korától furulyázik, énekel. Már korán elindult népzenei énekversenyeken, ahonnan első helyezéseket hoz el. 2003-tól a Sárkányfű együttesben játszik, amelyben erdélyi és magyarországi népdalokat szólaltat meg furulyán. 2001-ben kezd el néptáncolni, több tánccsoportban megfordul az évek alatt. Kétszeres Aranysarkantyús táncos, majd 2009-ben elnyeri a legjobb férfi táncos díját Szolnoki Országos Néptáncfesztiválon. A Fonóban rendszeres tart táncházat, ahol a gyimesi csángó tánc- és zenekultúrát népszerűsíti. 2012-ben a Fölszállott a páva c. népzenei-néptáncos vetélkedő szóló tánc kategóriájának győztese lett. 2014-ben diplomázik a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán. A táncházmozgalom második generációjának egyik legismertebb szereplője, rengeteget lép fel itthon és külföldön is. 2015-től a Fonó művészeti vezetője, szabadfoglalkozású táncos, koreográfus, a Sztalker Csoport tagja.

Az 1995-ben Lukács József magánalapításában megnyílt Fonó Budai Zeneház küldetése azóta is változatlan: a közös gyökerekből táplálkozó magyar és határon túli népzenének és néptáncnak, emellett az (etno)jazz és világzenei irányzatoknak nyújtson állandó bemutatkozási lehetőséget a hagyományok és az értékteremtés mentén. Koncert- és próbahelyszín, több rendszeres táncház otthona, valamint lemezkiadó és fesztiválok szervezője. A táncházakat rendszeresen több százan látogatják.


Vörös Krisztina

text