Nép, tánc, valóság

Kinek és miért fáj a Bika Vér?

Számos formája van annak, ahogy a néptáncot megélhetjük, bemutathatjuk. Kültéren, beltéren, színházban, kocsmában, csűrben, próbateremben. Vagy klip formájában.

A trianoni békediktátum után tömegesen nőtt az igény mindenre, ami nemzetegyesítő hatású. Néptánc címén egészen a hetvenes évekig, a táncházmozgalom kezdetéig, nem a tiszta forrást, hanem a drámai hatást preferáló munkákat láthatott a nagyérdemű. Majd a néptánckutatás paradigmaváltása után kirajzolódott, a néptáncot az eredeti közegében, mulatságokban érdemes megélni. Az első városi táncházból pedig pár éven belül, a zivataros politikai helyzet ellenére, mozgalom nőtt ki.

Hogy ezt a hagyományos örökségünket hogyan érdemes (vagy szabad) megélni, az örök vitatéma, de ma az ellen már kár lenne érvelni, hogy lehet-e a néptánc színpadon. Az elmúlt ötven év megmutatta, a műfaj színvonala független attól, hogy színpadon vagy spontán bulikban éljük meg. Annyi nívós folklór műsort láttunk már, hogy természetes, miszerint már nehéz újat mutatni. Márpedig egy koreográfus művésznek ez lételeme. Amellett, hogy egyre nehezebb a feladat, a szakma rendre bizonyítja, hogy akár kortárs elemekhez nyúlva, akár anélkül, de megugorható.

Aki viszont a táncnak az intimebb részét értékeli, annak nem fog tetszeni, ha valaki ritmikusan csapja szét a lábát, a mellkasát, a fejét és a másik hátát. 
Nagyon újat hozva érkezett meg az Urban Verbunk új klipje, a Bika Vér. Bár az első klipjükhöz hasonló stílusban alkottak, ahol egy jól ismert keresztény egyházi ének feldolgozására, a Kyrie eleison-ra táncoltak, többek között kézen állva is, a Bika Vér valamiért mégis kihúzta a gyufát a mozgalomban. Ehhez elég csak a YouTube videók alatti hozzászólásokat átnyálazni, de a Dancehouse mémgyár aktuális tartalmai, illetve az azokhoz fűzött megjegyzések talán még egyértelműbbé teszik a klip általános megítélését a mozgalomban. Fontos, hogy egy meme megosztó fórum javarészt a fiatalabb korosztályt szólítja meg, így a jelenség nem hasonlítható ahhoz, amikor Novák Ferenc “Tata” egy előadásokon leteremti a táncosokat, hogy ne húzzák föl a tempót.


Megannyi újítás figyelhető meg az elmúlt ötven évben. Oktató táncház vagy folkkocsma? Színpadon csak a tiszta forrás vagy annak továbbgondolása is, egy történet elmesélése is beleférhet? Amiben a legtöbben egyetértenek, hogy akkor lehet valamiből igazán jót alkotni, ha az eredeti anyagnak a mély ismeretével rendelkezünk. Aki viszont a táncnak az intimebb részét értékeli, annak nem fog tetszeni, ha valaki ritmikusan csapja szét a lábát, a mellkasát, a fejét és a másik hátát.

Hogy pontosan mi a néhai Gödöllő Táncegyüttes profi csapatának a célja ezzel az innovatív produkcióval, érdemes higgadtan körüljárni. Az Urban Verbunk művészeti igazgatói, Tóth Judit és Moussa Ahmed – aki a Bika Vérnek is emblematikus arca – egy hivatásos férfi társulatot is alapítottak az Urban Verbunkon belül, akikkel most egy nyelvtörőt táncoltak fel. Saját bevallásuk szerint, ahogy a mai világban is minden olyan gyors, a néptáncot is felgyorsították. A korukbeli, szintén vehemens, koreográfusok is hajlamosak felgyorsítani egyes etűdöket, és a látvány kedvéért néha megújítani bizonyos lépéseket, de ők meg is ússzák egy-két kritikával a szakma idősebb tagjaitól. Az Urban Verbunk jelszava a néptáncvalóság, magyarázata ennek, hogy egy jövőbeli köntösben, kortárs műfajként kell megélni a néptáncot. “Legyen a néptánc nemzeti sport!” a jeligéjük már több, mint egy éve. Az experidance-i gondolatok mögött tapintható a show világ, de az eszme a nyitás a laikusok felé. Ahogy tette azt a Csík zenekar, vagy akár később a Fölszállott a páva. Miért is lenne ez probléma?

 

Az eredeti anyagot ismerik, de nem az ő együttesük lesz az, akik mindig a leghagyományosabb paraszti viseletben perceken keresztül lassú csárdást fognak járni.
Első ránézésre az Urban Verbunk produkciója azzal lépett rá sokak tyúkszemére, hogy a standard színpadi néptánccal teljesen szembe megy, és egy sehova se sorolható, meghökkentő és ijesztő produkciót mutat, aminek sok köze nincs a néptánchoz. A probléma gyökere viszont nem a giccs. Gondoljunk bele, annyi próbálkozás volt már, ami eltávolodott a hagyományos néptánctól, amatőr és hivatásos szinten egyaránt! A megjelenési formát, a klipet, kikezdeni szintén értelmetlen. Eddig elég volt a Folklórrendőrség facebook csoportban megosztani, amit az autentikus gyomrok nem vettek be, de szemléltetésül a 2000-res évek elejéről NOX klippek sem keltettek ilyen nagy felháborodást. A néptáncosok zömének egyszerűen nem tetszett, ám valószínűleg nem is ők voltak az elsődleges célcsoport.

Az Urban Verbunk progresszív hozzáállása tehát nem újdonság. Ebbe nem is kellene belekötni. Hibátlan felsőtesttel rendelkező férfiak mutatnak be páratlan mozgástechnikai műsort. Az együttes vezetőiről ismeretes, hogy szeretik az erőteljes mozgásformákat. Az eredeti anyagot ismerik, de nem az ő együttesük lesz az, akik mindig a leghagyományosabb paraszti viseletben perceken keresztül lassú csárdást fognak járni.

Egy művészi alkotás esetén a néző számára a legfontosabb az érzés, amit kivált a mű, illetve az ok-okozati viszonyok dekódolása. Mindenbe bele lehet magyarázni jelentést, de van, amikor egyszerűen nem kell. Van olyan, hogy show. Míg a Kyrie eleison mutatvány félmeztelen testeit a megtisztulás jelképeként lehet magyarázni, felmerül a kérdés, hogy a Bika Vérben ugyanez, a tánc közben felsejlő hátizom képével, mit szimbolizál. Nem kizárható, hogy indokolatlan magamutogatásról, a saját testük tárgyiasításáról van szó, amely azt sugallja, többet ér egy izomzat, mint maga a művészet. A szereplők a saját szájukban adnak ritmusjátékot, aminek erőltetve magyarázata lehet a nyelvtörő és a tánc bonyolultságának párhuzama. Michael Jackson fehér zoknijának emlékezete a méhkeréki tapsos erejével összemosva, teljesen komoly, a produkció csúcspontján a lassításról nem is beszélve. Ha csak a táncosok testét nézzük, lehet irigységről is szó, de a megválaszolatlan miértek biztos, hogy okai a negatív kritikáknak.

A művészet mindig az adott korra reagál. Nehéz határt szabni, hogy milyen megjelenés fér bele. Bízva a véleményvezérek bölcsességében, a negatív megítélés okát tehát máshol kell keresni. Amikor Moussa Ahmed a Kyrie eleison klip után azt nyilatkozta, hogy létrehozták az új magyar táncstílust, minden bizonnyal sokakban elvágott valamit. Ez a kommunikáció már annyira bátor, hogy Timár Sándor legyen a talpán, aki ilyet ki mer jelenteni! Tetézve ezt, a Bika Vér utolsó képkockáira föl is került ez a szókapcsolat, amitől a fényes, giccses videó elkezdett bántó lenni.

Martin György “Tinka” szerint a néptánc vakvágányra kerülése a Mojszejev-stílus követése, a folklórkincsünk drámaiságra és politikai célokra való használata volt. A hazai klasszikus boröszeállítás szójátékából alkotott cím pedig nemzettudatot sugall, ami egy autentikus értékekre támaszkodó szakmabelinek bizony bántja az önérzetét. A jövő zenéje, hogy a vérbő bikáknak hosszú távon lesz-e hatása a mozgalomra, ám a vírushelyzet miatt a táncos seregszemlék, folklór előadások és fesztiválok elmaradnak, átszerveződnek, az online tér viszont marad.

Vörös Eszter

text

Most szól: