Eitler Ágnes néprajzkutató útja

Kit tekintenek példaképüknek? Milyen körülmények közt szeretnek dolgozni, írni? Mi vitte őket anno a néprajz szakra? Mi a kedvenc filmjük, zenéjük, könyvük? A vizsgaidőszakban a szakma kiemelkedő kutatóival, oktatóival készítünk személyes hangvételű interjúkat, mellyel hallgatóinkat inspiráljuk az egyetemi megpróbáltatások közepette. A Láncreakcióban eddig Bárth Dánielt és Bali Jánost kérdeztük, a harmadik részben pedig Eitler Ágnes néptáncos múltjáról, a Berlinben töltött Erasmusról, munkamódszereiről és családi hátteréről mesél nekünk!

Mi vitte a néprajz szakra, majd később a kutatói pályára?
A középiskola utolsó éveiben teljesen ötlettelen voltam a továbbtanulást illetően. A legjobban és legkönnyebben a történelem ment, ezt választottam az utolsó években fakultációnak és mellé matematikát, mert az pedig a legnehezebben, gondoltam, legalább lesz alkalom gyakorolni. Már ekkor érdekelt a néprajz mint tudomány, és az első kis „kutatást” is ekkor készítettem el: a gimnázium a történelem fakultációs diákoktól elvárta, hogy pályamunkát adjanak be egy megyei honismereti pályázatra, ahonnét a legjobb dolgozatokat az Országos Néprajzi Gyűjtőpályázatra automatikusan továbbküldték. Ennek apropóján

pár hónapon keresztül bejártam a győri – akkori nevén – Xántus János Múzeum néprajzi gyűjteményének adattárába, ahol a kapuvári viselettel kapcsolatos gyűjtések cédulaanyagát néztem át és másoltam ki – emlékszem, szó szerint – egy iskolai füzetbe.
 
Ekkor ismerkedtem meg az első „hús-vér”, valódi néprajzossal, Tanai Péterrel, aki sokat segített nekem, és azzal, hogy teljesen komolyan vette egy 16–17 éves gyerek érdeklődését, nagy hatással volt rám. Az egyetemi felvételin mégis történelem alapszakra jelentkeztem, mert megfoghatóbb kifejlettel kecsegtetett – a középiskolai történelem tanár-lét tűnt számomra a legvalószínűbbnek – míg azt nehéz volt elképzelni, hogy hová is lehet néprajzos egyetemi végzettséggel eljutni. Családom és közvetlen környezetem tagjai között bölcsész-, illetve társadalomtudományi végzettségű emberek kevesebben voltak, ezért amellett, hogy kérdés nélkül támogattak, hol tanácstalanul, hol aggódva figyelték a kezdeti pályaválasztási mizériát. 

A történelem szakos képzés nagyon profi volt, de mesterképzésre már átmentem néprajzra, amelyet addig minorként látogattam, mert a néprajzi terepmunka jelentette élményt és izgalmat semmi más nem tudta megadni.

......
A teljes írás csak a forrás weboldalán

Frauhammer Krisztina

text