[A Néprajzi Társaság 1946 december 18-án tartott Vikár-emlékülésén elhangzott előadás,
Csikós Tóth András énekbemutatásaival.
Megj.: Ethnographia (1947), 82. old.]
Hajlott alakját sokszor láttuk az Akadémián, amint ülésekre sietett, vagy a felolvasó asztalnál. Különösen a Néprajzi Társaságot és az elnöklete alatt állott La Fontaine- és Goethe-Társaságot szerette. Több más magyar és külföldi társaságban is buzgólkodott, de most csak a Társaságunkban kifejtett munkásságát ismertetem (különösen a folklore terén), melynek alapító tagja és első titkára volt. Vikár Béla széleskörű munkássága legismertebb körébe tartozik pompás Kalevala-fordítása, melyet az Akadémia adott ki. A finn és észt, valamint a nyugati nyelveken kívül a grúz nyelvet is elsajátitotta annyira, hogy Rusztavelli 800 éves eposzát: Tarielt híven lefordította.
Született gyorsírótehetség is volt; VI. realista korában már egész iskoláját tanította egyéni rendszerébe átültetett Gabelsberg-gyorsírásra. Somogyban, szülőföldjén korán megfogta lelkét a paraszt nóták, mesék világa. Édesanyja ajkáról jegyezte le gyorsírással az első dalokat, majd az 1879-es években az egész megyét bejárta. Kár, hogy kottázni nem tudott, mert így két évtizeddel korábban örökíthette volna meg a pusztuló népi dallamokat.
Vikár a kilencvenes években ismerkedett meg Rákóczi Izidor pesti műszerésznél az Edison-féle fonográffal s az egész világot megelőzve ment ki falura, fonográffal dalt gyüjteni. 1896 őszén kezdte meg Borsod megyében, Mezőcsáton a viaszhengerre való felvételt. Mikor a külföldön ráeszméltek a gyüjtés ilyen módjára, neki már egész sorozat hengere volt. A Néprajzi Társaság vezetői hiába jártak segélyért gr. Csáky kultuszminiszternél, csak jóval később, Wlassicstól sikerült némi támogatást kapniok, hogy Vikár folytathassa gyüjtőútjait. Az 1900-as párizsi világkiállításon Sebestyén Gyula e fonogrammokat mutatta be. Világcsodája volt az akkor, de a folklore-nak akkor is kevés volt a megértő közönsége...
Vikár ösztönösen érezte, amit a későbbi kutatók (Bartók, Kodály és Lajtha) kodifikáltak, hogy a legrégibb népi dallamnak mik a sajátosságai: a pentatonia mellett legfőbb tulajdonságuk, hogy eltérnek az egyenletes ütemezéstől (rubato), gazdagon cifrázottak s elbeszélő jellegük gyakran a dallamot versszakonként módosítja. Vikár megérezte, mennyire mások az ős parasztdalok, mint műdalaink magyarkodása, amivel elárasztották az országot s mostanában, az ú.n. gépzene korában ezek zuhataga a falu fiatalsága lelkéből az ősi népköltésnek még a nyomát is kimossa!
A gyorsírásos följegyzések fonetikai hitelessége ugyan vitatható, de az is biztos, hogy a versek, mesék anyagához legalább semmit hozzákölteni nem lehetett, mert a gyorsírás tempója kizárta. Igy mindenesetre hitelesebb tartalmúak, mint némely folyóírásos gyüjtés. Anyaghalmozó érdeme is nagy, mintegy hétezer dalt jegyzett föl 19 vaskos füzetében Vikár. Ezeket a Tudományos Akadémia vásárolta meg, évtizedeken át életjáradékkal segítve e kiváló tagján, a szövegek későbbi kiadása reményében. Vikárnak a Néprajzi Múzeumban őrzött sokszáz fonográf hengerét pedig maga Bartók Béla is oly nagyra becsülte, hogy többszöri gondos lehallgatás után sajátkezűleg kottázta le. Ezeket a nagy népzenei Corpus-ban Kodály Zoltán irányításával most a magyar állam adja ki, a többi 10 meg 10 ezer népi dallam között.(1) Vikár fonográfhengereinek kétharmad része pótolhatatlan zenei régiséget tartalmaz! A gyorsírásos följegyzéseket faluzásairól hazatérve azon melegiben letisztázta Vikár és 1910-ben átadta a Népköltési Gyüjtemény szerkesztőjének, Vargha Gyulának, kinél azonban az egész kézirat elveszett s így ma csupán ez az említett gyorsírásos gyüjtemény maradt fenn gyüjtőútjairól. Míg a hengereken általában az első versszakok vannak fölvéve, így gyorsírásban megmaradt folytatásukból derül ki a teljes értelme, néhol 10-16 strófán keresztül.
Vikár első dalközléseiből, amelyek a Vasárnapi Ujság, Erdélyi Múzeum, Magyar Nyelv, Nyelvőr hasábjain kívül főleg az Ethnográphiában, egész tanulmányok kíséretében láttak napvilágot, kiemelem, hogy már a II. évfolyamban, 1891-ben mutatta be somogyi szemelvényét s egyúttal rámutatott a pusztuló népzenei emlékek gyüjtésének sürgősségére. 1896-ban kiadott népballadáink különösen fontos anyagára figyelmeztet s néphagyományaink kodifikálását sürgeti, 1900-ban a bánffyhunyadi és zentelki dalok kottáit közli fonográfhengerekről, 1905-ben pedig a borsodi Szücs Marcsa-balladáról írt tanulmányt. Ez évben adta ki a Kisfaludy-Társaság népköltési sorozatában somogymegyei gyüjtését, 1910-ben folyóiratunkban a regős énekekről ír nagyszabású tanulmányt s jóval Bartók megállapítása előtt leszögezi az ősi magyar népköltés egységét, amit azóta gyüjtött dalaink tömeges egyezései is megerősítenek s 1920-ban Bartók Béla részletesen ki is fejtett. 1921-ben 150 régi erdélyi dallam 1/3-át Vikár gyüjtéséből közölte Bartók és Kodály.
Vikár gyüjtőútjai sikerét több jó tulajdonsága eredményezte, mégpedig tréfálkozó modora, mély életbölcselete, kedvessége, a paraszt nyelvének és hangulatának megismerése, abba való beilleszkedése.
A megmaradt, több mint ötvenéves gyorsírójegyzetek csonkasága, az anyag túlnyomó részének seholsem közölt volta teszi nehézzé, hogy a következőkben gyüjtőútjai térképén minden, általa felkeresett falut (közel kétszázat) felsoroljunk. A kutató mindenesetre örömmel fogja lapozni - ha jó gyorsíró is - az Akadémián őrzött gyüjteményt, amelyben száz és száz közöletlen dalt és mesét fog találni. Az alábbiakban közlöm e füzeteinek falujegyzékét.
Somogy megyei kötetében kiadott 356 dal, 17 mese, 22 ballada anyaga 19 faluból ered. Fonográfanyaga arányára jellemző, hogyezeknek csak 8%-át vette hengerre s ez áll nagyjából többi gyüjtésére is. E kiadott kötetén kívül, gyorsírásos feljegyzésben 21 somogyi névnapi és násznagy köszöntő van.
Legdúsabb dunántúli dalszürete Vas és Zala megyében volt, amelyeket először 1898-ban járt végig, de a gyüjtés zöme (fonográffal) 1906-10 között történt s hétszáznál több dal és ballada, 17 még sehol sem közölt mese került ki e két megyéből.
Vas megye: Pankasz, Viszák, Senyeháza, Őriszentpéter, Nagyrákos, Kisrákos, Szatta, Farkasfa, Szombatfa, Velem, Kőszegszerdahely, Lukácsháza, Egervár, Nagycsömöte, Dozmat, Olad és Felsőőr.
Különösen értékes nyelvtörténeti szempontból és főleg helytörténeti vonatkozásaiért a zalamegyei Boldogfán és Bagodon valamint vasmegyei Felsőőrben gyüjtött határ-, dülő- és családnevek anyaga. Gyüjteményében hasonlóra nincs példa. Mindenesetre megérdemelné a figyelmet nyelvészek részéről.
Zala megye: Jakabfa, Boldogfa, Bagod, Resznek, Kerkaszentmihályfa, Golicamajor, Andráshida, Nagypáli, Hottó, Szepetk, Zalaegerszeg, Nemesnép, Szentgyörgyvölgy és Dergecs.
Tolna megye: Öcsény (323-331. fon. hengerek egyeztetve).
Veszprém megye: Pápa és környéke. (58-65. hengerek egyeztetve).
Fejér megye: Perkáta és Székesfehérvár.
Pest megye: Zöldhalom-puszta, Kecskemét, Bugac, Jászszentgyörgy.
Csongrád megye: Szegvár. (16-17 henger.)
Csanádpalota (énekesek neve nincs följegyezve).
Torontál megye: Tornyospuszta és Szőreg.
Nógrád megye: Verőce és Szécsény. (294-303 heng. egyezt.)
Borsod megye: külön nevezetes arról, hogy több, mint ötven évvel ezelőtt Mezőcsáton kezdte Vikár a fonográfos gyüjtést; 1. szám alatt őrzött néprajzi múzeumi hengerén Fehér László balladája van megörökítve. Gyüjtött még Csincsén. Érdekes útinaplójának néhány tétele a költségekről: a kocsisnak 50 fillért fizetett a beszélőgép és a hengerek félmázsás ládájának szállításáért, Kis Zsófinak pedig egésznapi éneklésért 1 koronát.
Nyitra megye: Pográny.
Hont megye: Ipolyság.
Heves megye: Erdőkövesd, Pétervásár, Füzesabony, Kadács, Eger. (177-243 hengerek.)
Békés megye: Pusztaföldvár. (27. és 314-5. sz. heng.)
Bihar megye: Derecske.
Zemplén megye: Takta és Szada
Szabolcs megye: Petneháza.
Vikár gazdag dunántúli anyagát is felülmúlja bőségben az erdélyi. Jegyzetei közt hét erdélyi kötetet találtam. A gyüjtést 1898-ban kezdte Kalotaszegen és Torda-Aranyos megyében és attól fogva szerelmese lett ennek a földnek. Évtizedeken keresztül lejárt gyüjteni nyaranta (71-125. sz. hengerek). Kalotaszegen 1928-36 közti tanulmányutai-mon találkoztam olyanokkal, kiket fiatalkorukban fonográfba énekeltetett. Zentelkén a már 88 éves Vince Andrással, Szentkirályon Vince Annával és Kulcsár Katival, Gyerőmonostoron Váróné Dési Katival, Inaktelkén Gál Ilonával, a falu molnárnéjával, és egyben rigmusfaragójával. Ezeken kívül természetesen még több más kalotaszegi faluban gyüjtött Vikár, leggazdagabb anyagát Bánffyhunyadon szerezte egész Erdély legjobb és legszebb paraszti előadójától: Tamás Katától, akit Pesten is énekeltettek az 1900-as években.
Torda-Aranyosban, Mészkőn, Sinfalván és Torockón gyüjtött. Torockón beszéltem 1930-ban Vikárról az Öreg Zsigmond Ferenccel, aki jól emlékezett rá, hogy egy öszép magas pesti úr járt ott úgy 1898 táján, kinek nagy hivatala volt az ország házábanö (t.i. Vikár parlamenti gyorsíró volt).
A brassómegyei Hétfalu csángóit is többízben felkereste Vikár. Türkös és Pürkerec községből való a 89-113. sz. muz. hengere.
Hunyad megyében Marosnémetiben és a Déva melletti csángóknál (1904) gyüjtött.
Háromszék megyében Bükkszádon és Sepsiszentgyörgyön gyüjtött.
Csík megyében Gyímesen és Csíkszentsimon községben. (525-530. sz. hengerek.)
Marostordában Szovátán, Mikeházán és Erdőszentgyörgyön. (88.-98. fon. henger.)
Mindezeknél bővebben ontotta Udvarhely megye általa bejárt 33 községe a szebbnél-szebb ősi dalokat, balladákat: Árvátfalva, Boldog-asszonyfalva, Máréfalva, Atya, Szombatfalva, Enlaka, Firtosváralja, Bözöd, Lövéte, Siklód, Felsőboldogfalva, Kadicsfalva, Szejke, Szentábrahám, Betlenfalva, Lengyelfalva, Csekefalva, Gagy, Martonos, Kénos, Tordátfalva, Szentegyházasfalva, Fenyéd, Oláhfalu, Bögöz, Zetelaka, Oroszhegy, Siménfalva, Rugonfalva, Korond s végül a megye székhelye: Székelyudvarhely. (A 88. és 346-577. sz. hengereket egyeztettem a gyorsírásos folytatással.)
Áttekintettünk Vikár Béla gyüjtőútjain. Hosszú életén át (1859 ápr. 1-1945. szept. 22.) mindig a haladás és a fiatalság oldalán állott, tudományban és irodalomban egyaránt. Sohase irigyelte a nálánál nagyobbat, legkevésbbé Bartók és Kodály, a folklore igazi tudósai dicsőségét, sőt gyüjtésük elején útbaigazította őket és szívből örült később fényes, nemzetközi sikereiknek is. Midőn 1906-ban Bartók Béla a M. Tud. Akadémia kutatási segélyével megkezdte gyüjtéseit, Vikár jósolta meg elsőnek Bartók világhírét, amelyből az egész magyarságra mindenkor dicsőség sugárzik!
