A múlt évben az Anschluss-t követő napokban emlékirattal fordultam a vallás- és közoktatásügyi minisztériumhoz, melyben a magyar művelődés népi-nemzeti irányba való terelését ajánlottam. Javaslatom – melyet némileg kibővítve és átdolgozva most adok át a nagyközönségnek – illetékes helyen mindaddig nem keltett semmi figyelmet, míg gróf Teleki Pál nem lett a vallás- és közoktatásügyi miniszter. Ő, mihelyt elfoglalta a miniszteri széket, azonnal elolvasta és a legszükségesebb, leggyorsabban megvalósítható teendőket programmjába iktatta, majd az országgyűlésen 1938. június 11-én tartott programmbeszédében elmondotta. Szándékát mindezideig csak azért nem valósíthatta meg, mert időközben az országhatár küljebbtolása minden idejét és erejét igénybe vette, majd pedig mint miniszterelnök még nagyobb feladatokat vállalt magára.
A múlt nyáron a tiszafüredi öntözésterületen közös erővel végzett táj- és népismereti kutatásaink tapasztalatai megérlelték benne egy Táj- és Népkutató Központ létrehozásának elhatározását, melynek keretében az én javaslataim egy részének megvalósítása is lehetővé vált.
Az általa felállított Táj- és Népkutató Központot – melynek célja főleg az ifjúság széles látókörű, alapos és lelkiismeretes kutatókká való nevelése – közismert okokból később ugyan feloszlatta, de munkakörének továbbvitelét tanszékemre bízta, így a munka az eredeti keretek némi szűkítésével jelenleg is folyik.
Emlékiratom másfél év óta kéziratban eléggé közkézen forogy sőt rövidített formájában Erdélyben már nyomtatásban is megjelent. Ezenkívül a múlt évben az egyetemen is előadtam. Gondolataim tékát már nem teljesen ismeretlenek. Az a helyeslés, amellyel a magyarlelkű közönség gondolataimat fogadta, arra »biztatott, hogy könyvalakban is kiadjam, s a Magyar Táj- és Népismeret Könyvtára első köteteként útnak indítsam.
Budapest, 1939. július havában.
GYÖRFFY ISTVÁN
