[...] a nép hagyományos életét csakúgy, mint fejlődő, polgárivá alakuló újabb életformáját át- meg átszövi a zene. A népi társadalom nem lehet el nélküle. A maga fejlődési fokának megfelelő formában, többnyire az egyszólamú éneklésben, de egyre inkább hangszeres formájában is, mindenütt él vele. Nemcsak él vele, nagyra is becsüli, szüksége van rá. S ez tanulság a fejlettebb társadalom számára is: az egészséges ember nem lehet meg zene nélkül. Nemcsak zene-hallgatásra van szüksége, hanem a maga-csinálta zenére is; mindenekelőtt a legszemélyesebb, a legmélyebbről feltörő zenére, az éneklésre.
Vargyas Lajos: A magyarság népzenéje. Zeneműkiadó, Budapest, 1981.
