Ha kél az ég szép hajnala

Piros pántlikámat fújdogálja a szél,
Köszönöm, galambom, hogy eddig szerettél.
Arról sem tehetek, ha már megvetettél,
Nálamnál szebbeket, jobbakat kerestél.

A bazsarózsának elhajlott az ága,
Én is elhajlottam egy hűtlen szavára,
Mit ér a rózsafa piros bimbó nélkül,
Mit ér a szerelem igaz hűség nélkül.

Erdők, mezők vadligetek, had’ bujdossak tibennetek,
Had’ bujdossak a vadakkal, sírjak a kis madarakkal.
Erdők, mezők, vadligetek, elmegyek én közületek,
Gondom nem jól viseltétek, szívem rabbá ejtettétek.

Temetőbe’ kék ibolya, szívem gyászba van borulva,
Nem egyébér’, csak te érted, amér ’ tiltva vagyok tőled.
Temetőbe kék ibolya, nem leszek szerelmes soha,
Láncot veretek szívemre, megmutatom bírok vele.

Ha kél az ég szép hajnala, kezemben az eke szarva,
Ekém előtt négy tulok jár, Csákó, Szilaj, Gyöngyös, Bogár.
Végigszántok az ugaron, járok kelek gyöngyharmaton.
Csillogó szép gyöngyharmaton, mezei szép virágakon.

Szántó pajtás, kis madárka, szánt fölöttem zeng a dala,
Párja vígan száll elébe, csalogatja a fészkébe.
Szántó pajtás, kis madárkám, nézz fel, nem látod a rózsám?
Ej, ha én fenn lebeghetnék, mindig babám felé néznék.