Ha kimegyek a türei erdőbe

Ha kimegyek a türei erdőbe,
Találok ott szeretőre, kettőre,
Nem kell nékem sem a kettő, sem az egy,
Kisangyalom, mer’ igazán szeretlek.

Nem arany, nem ezüst mi fénylik,
Nem mind igaz mit a legény esküszik,
Hallottam én legény esküt eleget,
Láttam én már béborulva az eget.

Kinn a réten lekaszálták a szénát,
Elvágták a bús gerlice jobb szárnyát.
Bús gerlice kesereg a párjáért,
Én is kesergek a régi babámért.

Kiskertemben kivirított a retek,
De semmirevaló legényt szeretek.
Mit bánom én, ha semmire való is,
Semmirevaló vagyok én magam is.

Keserűvíz nem hittem, hogy édes légy,
Régi babám nem hittem, hogy csalfa légy.
Csalfasággal csaltad meg a szívemet,
A jó Isten úgy áldjon meg tégedet.

Szárad a bokor a tetőn,
Száradj el régi szeretőm,
Ej, haj, úgy száradj el, mint a szegfű,
Mint a réten lekaszált fű, hateha.

Ez a kislány boglyát tetéz,
Aki rakja, annak nehéz.
Ej, haj, kalapjára hull a széna, murva,
Én utánam ne járj sírva.