Erre gyere, erre nincsen sár

Édesanyám megátkozott,
Mikor a világra hozott.
Engem avval átkozott meg,
Verjen meg a nagy utazás.

Túl a vízen van egy malom,
Bánatot őrölnek azon.
Nékem is van egy bánatom,
Odaviszem lejáratom.

Kiöntött a Tisza vize messzire,
Valamennyi szép leány volt elvitte,
Minden legény fogja ki a magáét,
Ne szeresse soha senki a másét.

Rég lehullott az eperfa levele,
Gyenge vagyok rózsám a szerelemre.
Gyenge vagyok leveledet leírni,
S avval neked hív szerelmet mutatni.

Rég megmondtam, bús gerlice,
Ne rakj fészket útszélire,
Mer’ az úton sokan járnak,
A fészkedből kihajhásznak.
Rakjál fészket a sűrűbe,
Bánatfának tetejébe, csuhajja.

De ha kérdik, hogy ki rakta,
Mondjad, hogy egy árva rakta,
Kinek sem apja, sem anyja,
Sem egy igaz atyafia.
Kinek sem apja, sem anyja,
Sem egy igaz atyafia, csuhajja.

Erre gyere, erre nincsen sár,
A kapumon nincsen semmi zár,
Az ajtómon fából a kilincs,
Az ágyamban még csak szalma sincs.

Szalma volna, de ha párna nincs,
Párna volna, de ha cserge nincs,
Cserge volna, de szerető nincs,
Így hát akkor, csuhaj, semmi sincs.