Mezőség - Visa

A bazsarózsámnak lehajtott az ága,
Én is ráhajlottam egy hűtlen szavára.
Mit ér a rózsafa piros bimbó nélkül,
Mit ér a szerelem igaz hűség nélkül.

Istenem nagy dolog, ki egymást szereti,
Mégis a jó Isten össze nem vezeti.
De még nagyobb dolog, ki egymást gyűlöli,
Mégis két vénasszony összeköszörüli.

Áldd meg Isten, áldd meg a szeretőm házát,
Verd meg Isten, verd meg a benne lakóját.
Azt sem mindegyiket csak az édesanyját,
Mér tiltotta tőlem virágszál szép lányát.

Kék ibolyát ültettem a cserépbe,
Ez a leány válogat a legénybe.
Törje ki a sej-haj a válogatós nyavalya,
Én is voltam szeretője valaha.

Kék ibolya, ha leszakítanálak,
Mit szólanál babám, ha elhagynálak.
Mit mondanék, sej-haj ha így hozta az idő,
Ritka most az igaz szívű szerető.

Kék ibolya búra hajtja a fejét,
Mert a harmat nem öntözi a tövét.
Szállj le harmat sej-haj kékibolya tövére,
Most találtam egy igaz szeretőre.

Ágas-bogas a diófa teteje,
Csak egy kislányt neveltek a kedvemre.
Azt az egyet nem adnám a világért,
Az anyjának a mennybéli jussáért.

Az anyjának kevés mennybe a jussa,
A lányának olyan édes a csókja.
Olyan édes, nem tudom felejteni,
Hanem inkább jobban tudnám szeretni.

Ősz az idő, hull a fáról a levél,
Megbánod te régi babám, mit tettél.
Megbánod te, jutok én még eszedbe,
Hogy milyen volt bús szívemnek szerelme.

Le van az én fehér ingem vasalva,
Nem vagyok én legényeknek az alja.
Sem eleje, sem az alja nem vagyok,
Amért engem a szeretőm elhagyott.