Édesanyám rózsafája

Édesanyám rózsafája
Engem nyílott utoljára,
Bár soha se nyílott volna, nyílott volna,
Maradtam volna bimbóba hateha.

Édesanyám mondta nékem,
Minek a szerető nekem,
De én arra nem hallgattam, nem hallgattam,
Titkon szeretőt tartottam hateha.

Titkon szeretőt tartani,
Bajos azt elfelejteni,
Már ezután olyant keres, olyant keres,
Akit könnyen elfelejtesz hateha.

Édesanyám sok szép szava,
Kit fogadtam, kit nem soha,
Megfogadnám, de már késő, de már késő,
Mert az idegen az első hatteha,
Megfogadnám, de már késő, de már késő,
Hull a könnyem mint az eső hateha.

Volt szeretőm egy szájahős,
Nálunkiknál a sárba dőlt,
Emelőfát vittem neki, vittem neki,
Hogy a nyavalya törje ki hateha.

Én vagyok az aki nem jó,
Fellegajtót nyitogató,
Nyitogatom a felleget, a felleget,
Sírok alatta eleget hateha.

Sírok ott hol nem látja más,
Hull a könnyem mint kútforrás,
Hull előmbe, hull a földre, hull a földre,
Hull a gyászos kötényembe hateha.